Csak így tudják a híd egyes elemeit megvizsgálni. Szombaton délelőtt emiatt le is kell zárni majd a forgalom elől.


Átvizsgálják, emiatt néhány órára lezárják Kőröshegyi völgyhidat a forgalom elől április 6-án szombaton – közölte a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF) szerdán az MTI-vel.

A társaság közleménye szerint 8 és 14 óra között várható a lezárás, ami azért szükséges, mert meg kell vizsgálni, hogy az elmúlt évek használata után milyen állapotban vannak a hidat tartó úgynevezett „saruk”.

– hívták fel a figyelmet. Hozzátették: a művelet néhány óráig tart.

Jelezték azt is, hogy a híd emelése 2024. április 13-án (szombaton) 8 és 14 óra várható, ekkor ismét lezárásra kell számítani. A problémás sarukat pedig várhatóan augusztus végén, szeptember elején cserélik majd ki – jegyezték meg.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!