A dunai árhullám levonulása után a vasúttársaság eltávolította az Esztergom–Komárom vonalon a vasúti pályát védő fóliát és 20 ezer homokzsákot a Lábatlan-Nyergesújfalu szakaszon.


Hétfőn üzemkezdettől újra járnak a vonatok Esztergom és Komárom között, írja az MTI a Mávinform közleménye alapján. A vasúttársaság bejelentette, hogy a vonatforgalom újraindulásával már nem kell pótlóbuszokra átszállni. Az S74-es vonatok a vonal teljes hosszán közlekednek.

A dunai árhullám levonulása után a vasúttársaság munkatársai eltávolították az Esztergom–Komárom vonal Lábatlan és Nyergesújfalu közötti szakaszán a vasúti pályát elmosódás ellen mintegy másfél kilométer hosszan védő fóliázást és a csaknem húszezer homokzsákot. A vasútvonal egy szakaszon a parton halad, így az egyben a vízügyi védmű részét képezi. A védekezés részeként Tátnál ezért megemelték a vasúti töltést, egy szintbe hozva az árvízvédelmi töltéssel, ezáltal segítve a vízügyi védekezést.

A forgalomba helyezésért megvizsgálták a teljes vasúti pályát, ahol szükséges volt, geotechnikai vizsgálatot is végeztek a szakemberek.

Hétfőtől újra megnyitják az árvízhelyzetben korábban érintett 11-es út lezárt szakaszát (Táti rövidút), ezért a 812, 814, 817 és 819, valamint a T jelzésű helyi autóbuszok ismét az eredeti útvonalukon közlekednek. Hétfőtől így újra megállnak a Táti út és a Horgásztanya megállóhelyeken, olvasható a Mávinform közleményében.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!