Az első aggasztó hírek decemberben kezdtek szivárogni, majd egyre sűrűsödni Kínából: egy új, eddig ismeretlen vírus alakult ki és terjed szélsebesen az ázsiai országban, mára több szomszédos államban is megjelent. Feltételezhetően Vuhan város egy állatpiacán fejlődött ki, innen az elnevezése: vuhan-koronavírus (a koronavírusok ezen kórokozók egyik rendszertani családját alkotják).

Tüdőgyulladáshoz hasonló tüneteket okoz, és emberről emberre terjed cseppfertőzéssel, tudományos becslések alapján eddig több mint ezer személyt fertőzött meg, noha egyelőre csupán 220 esetről tudunk

- mondta kérdésünkre Dr. Kemenesi Gábor virológus, a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontjának munkatársa.

Naprakész, hivatalos adatokkal azért nem rendelkezünk, mert a helyzet a szó szoros értelmében óráról órára változik, illetve a rendszer lomhasága okán a kínai hatóságok nem remekelnek az információközlésben. Mire cikkünk megjelenik, fenti "statisztika" már minden bizonnyal elavult lesz.

A SARS kistestvére

Ha meg akarjuk érteni, hogy eddigi ismereteink szerint mivel is állunk szemben, ahhoz 2003-ig kell visszatekintenünk. Egészen addig a koronavírusokat némi orrfolyást kiváltó, jelentéktelen kórokozónak tekintették, mígnem a SARS-koronavírus komoly világjárványt robbantott ki.

Természetben előforduló elődjét egy denevérfajban azonosították, innen mutálódott emberről emberre terjedő variánssá Kínában egy úgynevezett köztesgazda segítségével. Pár hónap leforgása alatt a világ 37 országába jutott el, összesen több mint 8000 embert fertőzött meg, mortalitása pedig csaknem elérte a rendkívül magasnak számító 10 százalékot. Ez volt a modern kor első igazi világjárványa. Genomjának megismerése révén tudjuk, hogy a SARS "kistestvérével" állunk szemben:

Ez is tüdőgyulladásra utaló tünetekkel jár, idős, beteg, legyengült szervezetre lehet végzetes, a halált többszervi elégtelenség okozza

- fogalmaz a 24.hu-nak a szakember.

Csak idő kérdése volt

Létrejötte az embernek köszönhető, pontosabban annak az életmódnak és azoknak a körülményeknek, amelyeket mi magunk alakítottunk ki. Gyorsan kiderült ugyanis, hogy a vuhan-vírus elődje is a patkósorrú denevérek családjába tartozó ázsiai denevérfajokban található, valószínűleg innen jutott egy eddig ismeretlen köztesgazdába, majd emberbe. Közben folyamatosan változott, míg decemberben megjelent az a változat, amit már emberek is könnyedén, cseppfertőzéssel átadnak egymásnak - ez utóbbit nevezik gazdaváltási eseménynek.

Hőkamerával vizsgálják a Vuhanból érkező repülőgép utasait egy kínai reptéren. Fotó: Ken Satomi / Yomiuri / The Yomiuri Shimbun

Mindez a közép-kínai Vuhan egy állatpiacán történt. Ne úgy képzeljük el, mint a monori kisállatvásárt, Kínában ez hatalmas, emberekkel és állatokkal dugig zsúfolt területet jelent, fajok ezret adják-veszik.

A szakember kiemeli: az ilyen környezet valódi olvasztótégely, kiváló lehetőséget biztosít a vírusoknak a gazdaváltásra, és a SARS-világjárvány óta tudjuk, az újabb hasonló kórokozó megjelenése csak idő kérdése. Szerencsére azonban a világ ma már sokkal felkészültebb.

Eljut Európába is

Rengeteg a nyitott kérdés, a fentieknél több tényszerű megállapítást még nem tehetünk, inkább nézzük a közeli jövőre vonatkozó kilátásokat. Ahogy a vírus nem állt meg Kínában - mára elérte Japánt, Dél-Koreát, Thaiföldet, a Fülöp-szigeteket, és az Egyesült Államokban is van egy beteg -, úgy fog szinte biztosan elterjedni világszerte, így Európában is.

Magyarország ilyen esetekben általában nem tartozik a közvetlenül érintett országok közé, de természetesen nem zárhatjuk ki, hogy hazánkba is eljut. Jelenleg nagyon nehéz bármit is jósolni

- jegyzi meg Kemenesi Gábor.

Jókora aggodalomra ad okot, hogy január 25-én kezdődik a kínai holdújév: eszméletlenül sok ember fog összejönni, világszerte tömegek lendülnek mozgásba - paradicsomi körülményeket teremtve ezzel a vírusok terjedésének. Ha a vírusnak lehetne egy kívánsága, minden bizonnyal ez lenne az.

A WHO-n a világ szeme

A jó hír, hogy 22-én összeül az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vészbizottsága, amely kihirdetheti a "nemzetközi figyelmet érdemlő közegészségügyi vészhelyzetet". Sőt, a szakértő szerint ez lenne a világjárvány megelőzése érdekében tett egyetlen logikus lépés.

A vészhelyzet ugyanis számos óvintézkedést léptetne életbe, köztük például utazási korlátozásokat. Ez az úgynevezett Disease X, a világjárvány okozására képes kórokozó felbukkanása esetén megvalósítandó akcióterv.

További jó hír, hogy mivel rokon vírusról van szó, a SARS-ról szerzett tudásunkat, tapasztalatunkat hasznosíthatjuk, illetve a világ ezúttal valóban nagyon gyorsan reagál. Mint említettük, már ismert a vuhan-koronavírus géntérképe, az Egyesült Államokban pedig meg is kezdték a vakcinagyártást - igaz, legalább egy évbe telik, amíg ezt a gyakorlatban is alkalmazhatjuk majd.

Kiemelt kép: STR / AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!