A Telekom Veszprém 37-30-ra kikapott a Barcelona otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének tizedik fordulójából keddre halasztott mérkőzésen.

Kapcsolódó

A 12 éve meggyilkolt Marian Cozma szülei még egy fillért sem kaptak a 200 milliós kártérítésből

Az egykori kézis édesapjának az fáj a legjobban, hogy a mai napig nem érti, miért kellett meghalnia a fiának.

A vendégek keretéből Székely Márton, Rasmus Lauge Schmidt, Kent Robin Tönnesen, Petar Nenadic, Andreas Nilsson és Vuko Borozan is hiányzott, így a szakmai stáb mindössze 12 mezőnyjátékost nevezett a meccsre. A hazaiaknál Casper Mortensen, Timothey N'Guessan és Luís Frade nem játszhatott.

Az MTI tudósítása szerint tartalékos összeállítása ellenére a Veszprém eleinte jól tartotta magát - 6-5-nél még vezetett is -, mert hatékonyabban fékezte meg a katalánok lerohanásait, mint a múlt héten.

A folytatásban azonban több mint hét percig nem találtak be a vendégek, ezt kihasználva 8-8-as állásról a Barcelona ellépett, majd némi meglepetésre Xavier Pascual vezetőedző időt kért. Ebből a veszprémiek jöttek ki jobban, Nikolaj Markussen vezérletével egy 6-1-es sorozatot produkáltak, az első félidő hajrájában visszavették a vezetést, a szünetben pedig döntetlen volt az állás.

A második felvonást több hibával kezdte a magyar együttes, a házigazdák egy 6-1-es szériával ismét elléptek. David Davis vezetőedző 24-19-nél időt kért, Lékai Máté helyett Kentin Mahét állította az irányítóposztra, de a lövőhibák és az eladott labdák száma nem csökkent, így már a hajrá előtt eldőlt a meccs.

A mezőny legeredményesebb játékosa Aleix Gómez volt tíz góllal, a vendégek közül Nikolaj Markussen nyolcszor, Rogerio Moraes hétszer talált be.

Kapcsolódó

Csak 1-0-nál tudott vezetni a Veszprém a Barca elleni BL-rangadón

Pedig még hatgólos hátrányból is tudott egyenlíteni a hazai csapat, de hiába.

A két csapat múlt csütörtöki, veszprémi meccsét 37-34-re nyerte meg a spanyol csapat. A Veszprém sorozatban az ötödik tétmérkőzésén maradt nyeretlen.

BL, B csoport, a 10. fordulóból elhalasztott mérkőzés

Barcelona (spanyol) - Telekom Veszprém 37-30 (15-15)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!