A magyar csapat fiatal tehetségekkel szerepel a kontinensviadalon, így már az kisebb meglepetés volt, hogy csoportelsőként rögtön a nyolc közé jutott. Ott aztán a hat olimpiai bajnokkal felálló szerbeket is felülmúlta az idegek csatájában.


A magyar férfi vízilabda-válogatott 10-10-es döntetlen után ötméteresekkel 15-14-re legyőzte pénteken az olimpiai címvédő szerb csapatot a horvátországi Európa-bajnokság zágrábi negyeddöntőjében, így a legjobb négy közé jutott.

A legutóbbi Eb-n második magyarok a folytatásban a címvédő horvát és a világbajnoki ezüstérmes görög csapat negyeddöntős párharcának győztesével találkoznak vasárnap 16.30-tól.

Varga Zsolt szövetségi kapitány ezúttal Szeghalmi Zsombort és Molnár Eriket hagyta volna ki a 15 fős keretből, azonban utóbbi az utolsó pillanatban - az európai szövetség engedélyével - mégis lehetőséget kapott Hárai Balázs betegsége miatt.

A magyar csapat a ráúszásnál elhozta a labdát, majd egy bejátszást követően emberelőnyt kapott, azt pedig Tátrai lövésével kihasználta. A válasz azonnal érkezett a riválistól, amely egy perccel később szintén gólra váltotta első fórját, így hamar fordított. Noha mindkét szakvezető a védekezés fontosságát hangsúlyozta a rangadó előtt, ehhez képest mindkét csapat betalált a második emberelőnyéből is.

A folytatásban az előző két olimpián győztes szerb csapat ötméteresből ismét vezetést szerzett, a magyarok viszont szimpla és kettős emberelőnyben sem tudtak egyenlíteni, mert Vigvári Vince a blokkba, míg Tátrai kapu mellé lőtt. Bányai védéseinek köszönhetően nem tudott ellépni az ellenfél, az újabb fórnál pedig Fekete már nem hibázott, majd az FTC pólósa emberhátrányban labdát is szerzett. A játékrész utolsó perceiben mindkét fél - a magyarok részéről Vigvári Vendel - megúszásból volt eredményes, így a csapatok döntetlennel vonultak a nagy szünetre.

Aztán fordult a kocka, Szerbia vezetett, ekkor a magyarok egyenlítettek, méghozzá Tátrai harmadik találatával, melyet kettős előnyben lőtt a jobb sarokba. A slusszpoént Vigvári Vince keresztlécről bevágódó lövése jelentette az utolsó pihenő előtt.

Az utolsó nyolc percre a szerbek kapust cseréltek, a beálló Filipovic azonnal védéssel mutatkozott be, majd megúszásból azonnal ismét egyenlő lett az állás. Ezt követően mindkét oldalon pontatlan lövések következtek, a kapusokat rendre kisegítette a kapufa. Kevesebb mint két perccel a vége előtt a szerbek tudtak elmozdulni a kilenc gólról, amikor sikerült kihasználniuk egy emberelőnyt, de Vigvári Vince azonnal egyenlített a támadó idő lejártakor eleresztett lövéssel.

Az ötméteresekre Gyapjas állt a kapuba, elsőre azonban nem tudott hárítani, a szerbeknél pedig visszakerült Mitrovic, de ő sem védett. Az egész meccsen minden lövését elrontó Radulovic kiejtette a labdát a kezéből, a csapatkapitány Pohl viszont nem hibázott. A harmadik és negyedik szerb ötös már bement, ahogy Tátrai és Vigvári Vince is magabiztosan bombázott a kapuba.

Mandic már úgy lőtt, ha hibázik, kiesik a szerb csapat, de ezt még "túlélte" a rivális, azonban Fekete, aki tavaly az ötösökkel megnyert vb-döntőben kihagyta a maga lövését, ezúttal eldöntötte a párharcot. Így a magyarok örülhettek a végig izgalmas meccs végén, melyen egyik gárda sem tudott két góllal vezetni.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!