A Peyronie-betegséggel kapcsolatos cikk olvasása után úgy döntöttem, felteszem a kérdéseimet. 24 éves vagyok, elég régóta nem volt rendes kapcsolatom, csak alkalmi partnerekkel volt szexuális viszonyom. 2014-ben átestem egy herevisszér műtéten. Nem tudom, hogy emiatt vagy más miatt, viszont több problémám is van. Az egyik, hogy nem tudok teljesen bekeményedni. Néha egy ideig megy, de mintha elfáradna, és utána csak félkemény állapotban van. A másik probléma, hogy abban a pillanatban, amikor az óvszer felkerülne, valamilyen okból kifolyólag egyből megszűnik a merevedés. A harmadik probléma pedig az időtartamot jelenti, ha összejön a dolog, akkor is csak nagyon rövid időre sikerül, mert szinte egyből elmegyek. A fenti problémák ismeretében ez egy összetett probléma, vagy több külön dologról van szó? Van esetleg valami amivel tudnék javítani a jelenlegi helyzeten? Lehet esetleg a herevisszér műtét következménye bármelyik is?

Az olvasói levél Krisztiántól érkezett hozzánk, ez az első olyan olvasói levél, amiben konkrét betegség és műtét utáni felépülésről van szó. A levélből is látható, hogy az, ha egy műtét sikeres, még nem jelenti azt, hogy nem szorul további segítségre, gondozásra az illető.

Az erekciója után is lankadt és görbe a pasim

Az első közös szexuális élményt nagyban befolyásolhatja, ha a fiúnak gyulladás van a péniszében.

Mit lehet tenni?

A herevisszér műtétnek lehetnek következményei, és minden esetben van utógondozás, ami egyet jelent azzal, hogy szükség esetén gyógyszereket kell szedni, újabb és újabb ultrahangvizsgálatra kellene menni, és nem árt egészséges életmóddal, odafigyeléssel és Kegel-tornával tenni azért, hogy egészséges maradjon a here. Attól függően, hogy pontosan milyen műtéttel oldották meg az orvosok a gondot, változhatnak a műtét utáni tünetek. Ezért is fontos, hogy a műtét után is rendszeresen járjunk orvoshoz, és mindent, ami a gyógyszereken és a műtéti eljárásokon kívül meg lehet tenni, megtegyünk.

A kapott gyógyszerek is okozhatnak merevedéssel kapcsolatos gondot, ezeknek a mellékhatásait is érdemes megnézni és a szakorvossal egyeztetni. A műtét együttjárhat azzal, hogy sérülhetnek a környező szövetek, akár az ondóvezeték is, sőt, az is lehet, hogy valamilyen ér is megsérült, ezeket ki kellene zárni orvosi vizsgálattal, ultrahangvizsgálattal. Továbbá az is kérdés, hogy van-e reggeli merevedése olvasónknak, illetve ha van, mekkora mértékű, mennyi ideig tart, ha pedig nincs, mióta nincs. Fontos lenne tudni azt is, hogy önkielégítés közben mekkora merevedést tud elérni, és mekkorát a partnerrel való szexben.

Amennyiben 4-6 hónapja fennáll a merevedéssel kapcsolatos gond, mindenképpen szükséges az urológiai vizsgálat és a műtét utáni rendszeres ellenőrzés, kivizsgálás. Ha nincs reggeli merevedés, és tartósan így van hetek óta, mellette fájdalom is fellép akár merevedés közben is, akkor is fontos urológushoz menni.

Az intimtorna más esetben is jó, viszont a péniszt érintő bármilyen műtét után a lehető legjobb döntés, hiszen a mélyizmok tornáztatásával az egész területet karban lehet tartani, a torna mozgásban tartja a vérereket is, ami ilyenkor kimondottan jótékony. A herevisszeresség sok esetben a kötőszöveti gyengeség miatt alakulhat ki, de előfordulhat olyanoknál is, akik kamaszkorukban igen hirtelen nőttek meg. Lehet tumor is a háttérben, és a visszér hatással lehet akár a vese működésére is, így mindenképpen figyelemmel kell kísérni a műtét után állapotot is. Urológus vagy andrológus (utóbbinál előszeretettel ajánlom az MH Egészségügyi Központot Budapesten) tud segíteni a merevedési gondokban ilyen műtét után.

Ez meg micsoda?

A 24.hu blogjában szakembernek teheted fel a kérdéseidet azokról a témákról, amikről nem szívesen beszélsz másokkal, legfeljebb netes fórumokon, Facebook-csoportokban próbálsz kutakodni a válaszok után. A tanácsokat, segítséget kérő leveleket a [email protected] email címre vagy a szakértő weboldalán, az stterapia.hu oldalon üzenetben küldheted el, a válaszokat pedig itt, a 24.hu-n közöljük. A feladók névtelenségét természetesen garantáljuk.

Szexuálterapeuta szerzőnk korábbi cikkeit ide kattintva olvashatod el.

Kiemelt kép: 24.hu/Máté Csaba


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!