Csütörtökön a kevés fátyolfelhő mellett erőteljes gomolyfelhő-képződésre számíthatunk, de mindenütt több órára kisüt majd a nap. Helyenként kisebb zápor előfordulhat. A délkeleti szél nagy területen megerősödik, a Bakony térségében olykor viharossá is fokozódik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 23 fok között valószínű. Késő estére 10 és 14 fok közé hűl le a levegő - áll az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében.

Pénteken délnyugat felől egy kiadós csapadékzóna érkezik, napközben egyre nagyobb területen esőre, záporokra készülhetünk, nyugaton, délnyugaton zivatarra. Továbbra is élénk, erős, helyenként viharos lesz a déli, délkeleti szél. Nagy lesz a hőmérsékleti kontraszt, míg keleten 22-23 fok lehet, nyugaton délután 12-13 fokig esik vissza a hőmérséklet.

Szombaton a Dunától keletre kell még esőre, záporokra, helyenként akár zivatarra készülni, nyugaton már kisüthet a nap. A délies szél még többfelé lehet élénk, néhol erős. A hőmérséklet visszaesik, délután 11-18 fokra van kilátás - írja az Időkép.hu.