Már nem lesz pusztító hőség, de az időjárás nagyon kedvez a szabadtéri programoknak.


Valószínűleg a legtöbben – akár szó szerint – fellélegeztek, amikor a több mint egyhetes, rekorddöntő kánikula után megérkezett az országba a lehűlés. Nos, ha a rekkenő hőség már nem is tér vissza, de a következő napokban ismét melegedés kezdődik.

Csütörtökön délelőtt még felhős lesz az ég, majd délután már egyre nagyobb területen süt ki a nap és leginkább már csak északkeleten és az Alpokalján alakulhat ki zápor, zivatar – írja az MTI.

A légmozgás fokozatosan északnyugatira, nyugatira fordul és napközben többfelé megélénkül, de zivatarok mentén erős, viharos lökések is előfordulhatnak. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11, 17 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 21, 27 fok között alakul.

Az Időkép előrejelzése szerint a hétvége kifejezetten nyáriasan alakul. Pénteken ragyogóan napos, gyengén felhős időre számíthatunk. Egy-egy zápor északon, északkeleten fordulhat elő. Helyenként élénk lehet a déli-délnyugati szél. Hajnalban 9-16 fok várható. Délutánra 24-29 fok közé melegszik a levegő.

Szombaton is marad a napos idő. Számottevő csapadék nem várható. A gyenge, mérsékelt lesz a déli-délnyugati szél. Tovább melegszik a levegő, délután már 25-31 fokot mérhetünk.

Vasárnap többfelé visszatér a 30 fok, délután 27-33 fokos csúcsértékekre van kilátás. Ismét a napsütésé lesz a főszerep, de délután és este északon kialakulhatnak néhol záporok, zivatarok. Mérsékelt lesz a délnyugati szél. Hétfőre egy hidegfront körvonalazódik megerősödő északias széllel, elszórt záporokkal, zivatarokkal. Pár fokkal visszaesik a hőmérséklet, 22-29 fok valószínű.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!