A konteóhívők különböző csoportjai számtalan sületlenséget kezelnek megkérdőjelezhetetlen tényként: a holdraszállást az amerikai zászló látszólagos lobogásával cáfolják (hiszen a Holdon nincs is szél!), a földönkívüliek létezésére pedig állítólagos bizonyítékok tömegét - köztük az idén hetven éves Hottel-jelentést, vagy a szibériai Patmoszkij-kráter esetét - húzzák elő, de örömmel beszélnek az ókori kultúrák, illetve az ufók közti kapcsolatokról is.

Az ufóhívők egyik fő érve: az FBI 1950-es Hottel-jelentése

A dokumentum, amely miatt mostanra világszerte tízmilliók hisznek az ufókban, és abban, hogy a kis szürkék gyakran meg is látogatnak minket.

Utóbbi témában tekintenek komoly fegyverként az ókori Egyiptom XIX. dinasztiájának fáraója, a tizenegy évet (i.e. 1290 - 1279) a trónon töltött I. Széthi abüdöszi templomára, ahol nem csak az őt megelőzően uralkodott fáraók kissé kozmetikázott listája, hanem a következő felirat is helyet kapott:

Ő, aki visszaveri Egyiptom kilenc ellenségét.

Fotó: Merlin UK

A templomot végül fia, az Egyiptomot hatvanhat éven át vezető (i.e. 1279 - 1213) II. Ramszesz fejezte be, aki a feliratot is újraalkotta, a következőképpen:

Ő, aki megvédi Egyiptomot, és legyőz más országokat.

A hieroglifák az elmúlt háromezerháromszáz évben persze nem úszták meg sérülések, illetve kopások nélkül, így a jelek körvonalai elmosódtak - ennek köszönhetően az úgynevezett pszeudotudományos körökben (vagy nevezzük őket nemes egyszerűséggel az áltudományok képviselőinek) néhány évtizeddel ezelőtt az a vélekedés terjedt el, hogy az ábrákon

egy helikopter, repülőgépek, sőt, egy tengeralattjáró is látható,

mindez pedig bizonyítja, hogy az egyiptomiak évezredekkel ezelőtt a földönkívülieknek köszönhetően már jól ismerték a modern technológiákat és járműveket, habár az óegyiptomi Empire State Building felfedezése még várat magára.

Fotó: Olaf Tausch[/caption]

A képírás jelei persze tényleg feltűnően hasonlítanak ezekre a modern járművekre, ennek felfedezése azonban csak az emberi agy szüleménye - ugyanennek a folyamatnak (pareidolia) köszönhetően látunk például különböző alakokat a felhőkben, arcokat a különböző műszaki eszközök előlapján, a konyhai reszelőn, vagy épp a villanykapcsolókon.

Kiemelt kép: Olek95 /Wikimedia Commons

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!