A fideszes propagandagyárban összedugták a fejüket és egy lejáratónak nehezen nevezhető írás született. Milliárdokat összeszedő politikusról és állítólagos korrupcióról beszélnek, ami hazugság


- írta Cseh Katalin kedden Facebook-oldalán, miután a bennfentes.net kettő Anonymus-álarcos videó alapján. Az első videóban az illető arról beszélt, hogy "lebuktatja" a magyar politikai élet egyik szereplőjét, a másodikban pedig arról, hogy a politikus és a hozzá kapcsolható cégek az utóbbi időben több mint 4,5 milliárd forint európai uniós támogatást, valamint 300 millió forintnyi állami közbeszerzést nyertek el.

A Momentum EP-képviselője erre reagálva a posztban úgy fogalmazott:

Egeret szültek a hegyek, ugyanis a propagandamédiában összeadták az ugyanabba az ipari parkba bejegyzett összes cég és vállalkozás által elnyert uniós támogatást, ahol az a nyomda is működik, amit egykor édesapám vezetett.

Hozzátette, a cégiratokból egyértelműen kiderül, hogy évekkel ezelőtt, még politikai pályája kezdete előtt lemondott a cégvezetésről.

A Fideszt és propagandáját zavarja korrupcióellenes tevékenységem, de nem fognak tudni megfélemlíteni. A szükséges jogi lépéseket megteszem az ügyben.

- fogalmazott a bejegyzésben a momentumos politikus, aki a Telexnek megerősítette, hogy sajtópereket indítanak.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!