A rapper a tüntetés politikai tartalma miatt nem csatlakozott a támogatókhoz, bár először még Osváth Zsolt szerint a nevét adta a megmozduláshoz. Némi kölcsönös hazugozás után végül az Instagram-sztorijában tette tisztába, hol áll ebben a történetben.


Február 16-án, pénteken 18 órától a Hősök terére tüntetést szervezett kilenc „elkeseredett, de annál elszántabb véleményvezér, youtuber” az elmúlt hetek eseményei miatt. Magyarország jelenlegi legnépszerűbb zenésze, Azahriah mellett ismert művészek is a kezdeményezés mellé álltak.

Persze akadtak olyanok is, akik nem akartak részt venni a megmozduláson, a fideszes rendezvényeken fellépő Tóth Gabi például személyes sértettségét hangsúlyozva nem csatlakozott a sok tucatnyi hírességhez.

Curtis bár megjelent a listán, korábban azt üzente, akaratán kívül került fel arra. A 24.hu Osváth Zsolt szervezőt kérdezte, aki elmondta, hogy Curtis hazudott, amikor azt állította, nem adta a nevét a tüntetéshez.

Curtis szerint Osváth hazudott, ő pedig a politikai tartalma miatt nem vett részt a tüntetésen.

Curtis az Instagram-sztoriban a tüntetésből osztott meg egy részletet, amit tévén keresztül nézett. Ezen az hallható, amikor a tömeg azt skandálja, hogy „Orbán takarodj!”

Curtis ezt írta a videóhoz:

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!