Az érettségit ünnepelték a 17-18 éves fiatalok egy budai, első kerületi társasházban az éjszaka. A lakók szerint nem volt velük probléma. Ám hajnali kettő körül sikoltozást és futás zaját hallották.

A második emeletről zuhant ki az egyik fiú.

Az épület alján lévő kisbolt eladója elmondta, hogy egy puffanást hallott. Kirohant, akkor látta meg az eszméletlen fiút. Ő hívta ki a mentőket.

A fiút életveszélyes sérülésekkel vitték a János kórházba. A szüleit beengedték még hozzá pár percre, ők azóta is sokkos állapotban vannak. Nem értik, mi történt a gyerekükkel.

Az édesapa szerint sok a rejtély az ügyben.

hirdetés

A családot hajnalban értesítette egy lány. Azt mondta, azonnal menjenek a fiúért, mert valószínű, hogy kábítószereztek és nagyon rosszul van. Egy belvárosi címet adott meg a szülőknek, de ott nem voltak a fiatalok. A segélyhívón próbálkoztak érdeklődni, de a rossz cím miatt csak órákkal később derült, hogy kórházba vitték a fiút. Eltört a gerince és a koponyájában is vérömleny keletkezett.

A kórház késő délután közölte a szülőkkel, hogy nem sikerült megmenteni fiuk életét. A fiú jövőre érettségizett volna.

A szülők nem értik, mi történhetett Richárddal. Azt sem értik, miért kaptak rossz címet. A rendőrség öt fiatalt állított elő az üggyel kapcsolatban, kábítószerbirtoklás és rongálás miatt.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója



hirdetés