Szabadság miatt bezárt a Békés Megyei Központi Kórház gyulai bőrgyógyászati fekvőbeteg osztálya - írja a Népszava. A lap egyik olvasója számolt be arról, hogy édesanyjának karján június végén gennyes hólyagok jelentek meg. Először a Békés Megyei Központi Kórház gyulai rendelőintézetének bőrgyógyászati osztályára mentek, de innen tovább küldték őket a sürgősségire, mert a bőrgyógyászaton mindenki szabadságon volt. A nőt a sürgősségiről a kórházi bőrgyógyászatra küldték, ahonnan már nem is mehetett haza, befektették a kórházba.


Két hétig volt az osztályon, állapota ugyan javult, de még nem volt egészséges,

mégis gyógyultnak nyilvánították, és hazaküldték, mert a főorvos szabadságra ment, két rezidenssel pedig nem működhetett az osztály.

A Népszavának nyilatkozó férfi azt mondta, nem csak édesanyját, az osztályról mindenkit hazaküldtek. A történet azért is érdekes, mert egész Békés megyében csak Gyulán van bőrgyógyászati fekvőbeteg osztály.

A kórház a lapnak nem tagadta, hogy az orvos szabadsága miatt ideiglenesen bezárt az osztály, annyit írtak: "a Békés Megyei Központi Kórház mindkét telephelyén a bőrgyógyászati járóbeteg-ellátás és az ügyelet is fenntartott, a társosztályok (például belgyógyászat) besegítenek, ha szükség lenne fekvőbeteg-ellátásra. A betegellátás a nyári szabadságolások ideje alatt sem szünetel."

kiemelt képünk illusztráció; forrás: istockphoto.com


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!