A váci Cházár András Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény szentendrei tagintézményében, a Bárczi Gusztáv Általános Iskolában 2020. szeptemberében felmondtak a takarítók a megnövekedett járványügyi terhelésre hivatkozva. A Népszava cikkéből kiderül, hogy az iskolában 73 sajátos nevelési igényű gyermek ellátását végzik, így a takarítás és a fertőtlenítés kiemelt odafigyelést igényel.


A Váci Tankerületi Központ októberben új takarítási szerződést kötött egy helyi vállalkozóval, aki nem más, mint a Bárczi testnevelő tanára.

Az októberben megkötött, határozott idejű takarítási szerződés havi bruttó 280 ezer forintos díjazásról szólt. Több mint egy hónap múlva, november végén viszont egy újabb szerződést kötöttek, ami már határozatlan időre szól, és az eredeti díjazás több mint háromszorosa szerepel benne, havi bruttó 900 ezer forint.

A Váci Tankerületi Központ vezetője, Verebélyi Gábor Ákos a Népszavának azt írta, minderre azért volt szükség, hogy az iskola takarítása, fertőtlenítése zökkenőmentes legyen új takarítószemélyzet felvételéig. Hozzátette, hogy a mostani gyakorlatot átmeneti megoldásnak tekintik és továbbra is keresik a takarítókat. A tankerületi igazgató tájékoztatása szerint a pedagógus cége három fővel takarít az intézményben, saját eszközökkel.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!