Közben pedig már három éve építik a saját házukat, ami ideális esetben fél év múlva elkészülhet. Az énekesnő és családja már nagyon várja a költözést.


Pásztor Anna élete egyik legnagyobb projektjébe vágott bele, amikor három éve elkezdett házat építeni a Pilisben. Az építkezés idejére egy 30 négyzetméteres nyaralóba költözött a családjával, amit havi 60 ezer forintért bérelnek.

Az énekesnő tervezte és szervezi az építkezést, miközben ő maga is aktívan kiveszi a részét a munkálatokból. A folyamatokról vlogot készít, mellyel segíteni szeretne azoknak, akik építkezésbe fognak.

„Eddig 25 albérletben éltem, de a 26. már végleges lesz.

Csodálatos, hogy ilyen körülményeket sikerült teremtenünk, hiszen a megmaradt pénzt beleforgattuk az építkezésbe” – mondta Pásztor Anna az nlc.hu-nak. Hozzátette, az építkezés kis lépésekkel halad: ha valamire van keretük, akkor azt megveszik, kifizetik a szakembert, ha pedig éppen nincs meg a szükséges pénz, akkor szünetel a projekt.

„Amikor elkezdtük a munkálatokat,

A lényeg, hogy egy minimális összegért lakunk itt, cserébe szépítettük a házikót, amivel megint csak sokat spóroltunk. Bátraké a szerencse, én a mai napig ezt vallom!” – mondta az énekesnő. Hozzátette, ideális esetben fél év múlva már biztosan beköltözhetnek az új otthonukba.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!