Sajátos módon értelmezte a járvány elleni védekezést a tamási Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola biológiatanára, aki a tanév kezdetén közölte tanulóival, hogy az óráin külön kell ülnie az oltottaknak és a be nem oltottaknak, írja a Blikk.

A lap cikke szerint azoknak a gyerekeknek, akik nem vették fel a koronavírus elleni védőoltást, a tanár elképzelése szerint hátra kellett volna ülniük, hogy ne köhögjék le a többieket.

Egy neve elhallgatását kérő szülő arról beszélt, fia elmondása szerint

a biológiatanár folyamatosan megjegyzést tett a nem beoltottakra, majd azt közölte az osztállyal, hogy akiknek van oltási igazolványuk, azoknak egy érdemjeggyel jobbat ad.

Az oktatót bepanaszolták a vezetőségnél. Gasparics László igazgató a Blikknek elmondta, a szülők jelezték neki, hogy az egyik kollégája kicsit túlzásba esett.

A tanárt behívta, elbeszélgetett vele, majd szóbeli figyelmeztetésben részesítette, mivel az oltás miatt náluk senkit nem érhet sem előny, sem hátrány.

Gasparics László hangsúlyozta: bepanaszolt kollégáját jó embernek, illetve jó pedagógusnak tartja.

Ő maga is belátta, hogy amit a diákoknak mondott, esetleg félreértésre adhatott okot vagy nemtetszést válthatott ki. Ezért azt ígérte nekem, minden osztályban tisztázza majd a dolgot a tanulókkal

- fogalmazott az igazgató.

Kapcsolódó

Akkora az ellenállás, hogy csak óvatosan vezetik be a kötelező oltást Európában

A koronavírus-járvány negyedik hullámának beindulásával, illetve az ettől való félelemmel magyarázható, hogy számos európai országban az oltások kötelezővé tételét latolgatják, vagy már azzá is tették egyes foglalkozási csoportok számára. Mindez nem kevés tiltakozással jár.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!