Bár továbbra is súlyos, de javuló tendenciát mutat a koronavírusjárvány-helyzet Csehországban. Az egészségügyi minisztérium százpontos kockázati táblázatán, amelyben minden 20 pontos sáv bizonyos óvintézkedéseknek felel meg, szerdán a korábbi 70 pontról 62 pontra csökkentek a kockázati tényezők - közölte az egészségügyi minisztérium.


Ez azt jelenti, hogy a csehországi járványhelyzet, bár továbbra is a súlyosnak minősített negyedik sávban van, már közvetlenül a harmadik sáv határán áll, és remény van az óvintézkedések újabb lazítására.

Az érvényes óvintézkedéseket akkor módosítják, ha a kockázati tényező egy hétig alacsonyabb, illetve magasabb sávban mozog. A járvány terjedési mutatója 0,6, amely szintén lassulást jelez.

Bár a járványhelyzet több mint egy hete naponta javul, az érvényes óvintézkedések lazítása terén a cseh politikusok nagyon óvatosak. A hatályos óvintézkedések többsége továbbra is a legmagasabb, ötödik sávnak felel meg. Jan Blatny egészségügyi miniszter szerint további lazításokra hétfőtől lehet számítani.

Szerdán a koronavírus-tesztek 5515 új igazolt fertőzést mutattak ki, amely 3405-tel kevesebb, mint egy hete volt. Jelenleg 101 ezer az aktív fertőzöttek száma Csehországban. A járvány márciusi kezdete óta 6740 személyt halt meg a koronavírus szövődményeiben, szerdán az előzetes adatok szerint 66-an hunytak el. Ez a szám azonban a későbbi pontosítások után rendszerint nő.

A kórházban kezelt covidos betegek száma szerdán több mint 500-zal 6322-re csökkent, amely október közepe óta a legalacsonyabb szám. A súlyos állapotban lévő betegek száma pedig október közepe óta első ízben esett vissza ezer alá.

A vezető cseh politikusok - köztük Andrej Babis miniszterelnök - azonban óvatosságra intenek, és nem szeretnék elsietni az enyhítéseket. Roman Prymula volt egészségügyi miniszter úgy fogalmazott, hogy a járványhelyzet ugyan javult, de még minden nagyon törékeny.

Csehországban november 20-áig szükségállapot van érvényben. A parlamenti alsóház csütörtökön vitatja meg a kormány kérését, hogy 30 nappal hosszabbítsák meg a szükségállapotot. A pártok egyetértenek a szükségállapot meghosszabbításával, de eltérőek a vélemények annak hosszáról.

Koronavírus - Még több hír a témában

(MTI)

Kiemelt kép: Prága, 2020. október 29. Járõrözõ rendõrök a prágai Károly hídon 2020. október 28-án. A koronavírus-járvány megfékezése miatt elrendelt kijárási tilalom ezen a napon lépett életbe Csehországban. A kormányrendelet szerint este kilenc órától reggel ötig a csehek csak bizonyos kivételekkel - egyebek között a munkahelyre való utazás vagy egészségi probléma - hagyhatják el lakhelyüket. MTI/EPA/Martin Divisek


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!