Furcsa jelenetet láthattak az Atlanti-óceán felett Újév reggelén a Florida keleti partján összegyűlt emberek, akik azért mentek ki a partra, hogy megnézzék a 2020-as év első napfelkeltéjét - írta a helyi sajtó. Pár perccel a nap megjelenése előtt ugyanis egy rejtélyes repülő tárgy jelent meg a horizonton, és úgy tűnt, mintha egy hatalmas tűzcsóvát húzna maga után.


A helyi sajtót többen is riasztották, fotókat és videókat mutatva a jelenségről, amire nem találtak megnyugtató magyarázatot. Egyikük, a Fort Pierce-ben élő John Simard kijelentette:

Tudtam, hogy egy rakétát látok, csak azt nem értettem, miért látom azon a területen, mert az óceánon nincsen kilövőállomás.

A férfi azonban rosszul tudta. Amit látott, nem egy rakéta volt, hanem csak egy repülőgép. Ezt mondta a floridai sajtónak Sanfrod Manley repülésügyi szakértő, az amerikai légierő stratégiai légiparancsnokságának egykori történésze.

Elmondása szerint a lángcsóva valójában egy repülőgép kondenzcsíkja volt, amit csak a felkelő nap festett be vörösre. A magasan szálló gépet ugyanis már akkor megvilágította a nap, amikor a korongja még nem bukkant fel a horizonton.

A kiemelt képen a rejtélyes repülő tárgy. Fotó: WPTV


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!