Megérkezett az egykori McDonald's-társasjáték körül 2001-ben kirobbant botrányról szóló McMillions első előzetese. Az HBO sorozata, Jerome Jacobson ex-rendőr óriási csalássorozatát tekinti végig hat részen keresztül. Az előzetesben Uncle Jerryként emlegetett férfi 1989-től kezdve 12 éven keresztül bundázta folyamatosan a McDonald's Monopoly társasjátékot úgy, hogy biztonsági őrként dolgozott a gyorsétteremlánc sorsjegyeit kibocsájtó nyomdaipari cégnél. Jacobson így teljes ismeretében volt a nyertes szelvényeknek, ennek köszönhetően pedig egy ismerős család huzamosabb ideig nyertesen jött ki a játékból, annak ellenére, hogy amúgy 1 a 250-hez volt az aránya a győzelemnek. Ezzel a ravasz húzással 24 millió dollárt (7 milliárd forint) csaltak ki a Mekiből.


A Hollywood Reporter korábban azt írta, hogy a McMillions egy, a Daily Beast nevű lapban megjelent oknyomozó cikken alapul. Ebben az áll, hogy Jacobson egyik bűntársa, Michael Hoover úgy bukott le 2001-ben, hogy riportfilmet akartak vele készíteni a folyamatos nyerésről. Később derült csak ki, hogy a filmkészítők valójában az FBI ügynökei.

Kiemelt kép: ALEXANDER POHL / NURPHOTO


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!