Helyreáll a közvetlen légi közlekedés hétfőn Oroszország és az egyiptomi tengerparti üdülőhelyek, Hurgada, valamint Sarm-es-Sejk között. A Rosszija 24 hírtelevízió közölte, hogy az első orosz utasszállító már felszállt.


Egyelőre a Rosszija légitársaság üzemeltet heti öt-öt járatot mindkét célállomásra, de további nyolc orosz cég is engedélyt kapott rá, hogy nyaralókat szállítson Egyiptomba, ha a járványhelyzet lehetővé teszi majd a forgalom bővítését. Az EgyptAir hétfőtől heti négy járatot üzemeltet Hurgada, illetve hármat Sarm es-Sejk és az orosz légi kikötők között.

Moszkva tavaly szeptember 3-án engedélyezte a rendszeres légi közlekedés helyreállítását Kairóval, idén július 8-án pedig jóváhagyta a tengerparti járatok újraindítását is.

A két ország közötti légi közlekedés azt követően szakadt meg, hogy terroristák 2015 novemberében a Sínai-félsziget fölött felrobbantották a Kogalimavija légitársaság Sarm-es-Sejkből Szentpétervárra tartó járatát, fedélzetén 224 főnyi utassal és személyzettel.A TASZSZ hírügynökség szerint az egyiptomi idegenforgalmi illetékesek arra számítanak, hogy az országba irányuló orosz turistaforgalom 2023-ban érheti majd el a merénylet előtti szinteket.

Hétfőn újraindulnak a Dominikai Köztársaságba, Moldovába és Bahreinbe tartó orosz repülőgépek is. Oroszország a Covid-19 miatt bevezetett korlátozások nyomán eddig 50 országgal indította újra a légi utasforgalmat, mások mellett július 28-án Franciaországgal és Csehországgal. Tanzánia esetében azonban, az ottani járványhelyzet miatt, augusztus 17-ig érvényben marad a felfüggesztés.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!