Három óra helyett több mint kétszer annyi időbe, hat és fél órába telt vasárnap este a vonatút Budapest és Pécs között, számol be az RTL Klub híradója. Riportjukban egy nézőjük videofelvételét kis közölték: a képkockákon látszik, amint hatalmas a tömeg az intercityn és meglehetősen elcsigázottak az emberek. Az utasok többek között arra is panaszkodtak, hogy a főváros és a megyeszékhely között ötször kellett átszállniuk. Százhalombattán az emberek a földön ülve várták a vonatpótló buszt.

A torlódás miatt az egyik vonaton háromszor annyian utaztak, mint megszokott: még az üléssorok között is álltak, illetve a földön is ültek az utasok. Egy pályafelújításon dolgozó munkagép szakított el egy felsővezetéket Iváncsánál, ezért alakult ki a káosz. A menetrend csak ma hajnalra állt helyre. A MÁV vasárnap délután a honlapján azt írta, jelentősen hosszabb menetidőre kell számítani, és elnézést is kértek az utasoktól.