Minősített szexuális erőszak és kifosztás miatt emelt vádat a Gödöllői Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, aki megerőszakolt és kifosztott egy 49 éves nőt Gödöllőnél.


Nisóczi József Levente, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője megkeresésünkre azt közölte, hogy az ügyészség hat év hat hónap fegyházat, hét év közügyektől eltiltást, valamint 200 ezer forintos pénzbüntetést és négyezer forintos vagyonelkobzást kért a férfira arra az esetre, ha már az előkészületi ülésen beismeri a tettét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról is.

A már korábban kiszemelt nő egyedül volt otthon az ominózus januári este, amikor zajt hallott a konyhából. Amikor az előszobába ért, egy vadidegen férfivel találta szembe magát. A saját védelme érdekében magánál tartott gázspray-vel lefújta az ismeretlent, ám ez nem elriasztotta, hanem felbőszítette a férfit.

P. Dániel megragadta a nő csuklóját, ököllel többször megütötte, majd berángatta a hálószobába, lelökte az ágyra és egy babzsákkal lenyomva tartotta a fejét. Miközben megerőszakolta, folyamatosan a torka elvágásával fenyegette. Egy óvatlan pillanatban a nőnek sikerült elérnie az ágya melletti szekrényen lévő konyhakést, de a támadója kicsavarta a kezéből.

A férfi, miután megvágta vele a nőt, ráparancsolt, hogy maradjon az ágyon, ő pedig átkutatta az áldozata táskáját és kabátját. Magához vette a megtalált négyezer forintot, majd elmenekült a helyszínről. A támadásban megsérült nőt a mentők kórházba vitték, ahol begipszelték az eltört csuklóját és ellátták zúzódásait.

A gödöllői rendőröknek sikerült beazonosítani és elfogni az elkövetőt, aki azóta is letartóztatásban van. P. Dániel először elismerte a cselekmény elkövetését, de nem adott magyarázatot a tettére. Később azonban változtatott a korábbi vallomásán, és jelenleg tagadásban van. Az ügyészség hat és fél év fegyházat, és hét év közügyektől eltiltást kért a férfire. Ez az ajánlat azonban csak akkor áll, ha P. Dániel meggondolja magát és mindent bevall.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!