A Magyar Nemzeti Bank (MNB) témavizsgálatot folytatott le az Erste Bank Hungary Zrt., a K&H Bank Zrt., a MagNet Bank Zrt., az OTP Bank Nyrt., a Sberbank Magyarország Zrt. és az UniCredit Bank Hungary Zrt. kereskedelmi bankoknál a jelentős készpénzforgalommal járó tevékenységekhez kapcsolódó pénzmosás-megelőzési kontrollok hatékonyságának ellenőrzésére. A jegybanki ellenőrzés - amely a 2018. január 1-jétől a vizsgálat lezárásáig terjedő időszakot tekintette át - kiemelten vizsgálta az ezekhez kötődő kockázatok azonosítását, kezelését, illetve e folyamatok szabályozását és az intézményeken belüli ellenőrzését is.


Az MNB megállapította, hogy a pénzügyi intézmények több esetben nem jelentették be haladéktalanul (vagy ismételten) az erre kijelölt hatóságnak a pénzmosásra, terrorizmusfinanszírozásra vagy a dolog büntetendő cselekményből való származására utaló, tudomásukra jutott információkat. Több bank esetében a belső ellenőrzési és informatikai rendszerek kapcsán feltárt hiányosságok miatt nem volt megfelelő a jogszabályban előírt szűrési tevékenység, illetve a szűrési riasztásokat nem dolgozták fel határidőben.

Elégtelen volt egyes piaci szereplőknél a (jegybanki rendeletben előírt) megerősített eljárás alá tartozó ügyfelek 10 millió forintot meghaladó ügyleteinek szűrése is. Az MNB emellett hiányosságokat tapasztalt a belső védelmi vonalak működésével kapcsolatban, a belső szabályzatban meghatározott vezető döntését, jóváhagyását igénylő esetekben. Emellett a pénzeszközök forrására vonatkozó információk beszerzésének gyakorlata sem felelt meg a hatályos jogszabályoknak több hitelintézetnél.

A témavizsgálat során feltárt jogsértések miatt az MNB

  • 48,2 millió forint bírságot szabott ki a MagNet Bankra,
  • 20 millió forintot az UniCredit Bankra,
  • 19-19 millió forintnyi bírságot az Erste Bankra és a Sberbankra,
  • 11 millió forintot az OTP Bankra, illetve
  • 7 millió forintot a K&H Bankra.

A jegybank (a jogsértések típusától függően) 30-135 napos határidővel kötelezte az adott bankokat a hiányosság kijavítására és az arról való írásbeli rendkívüli adatszolgáltatásra az MNB felé.

A bírságösszegek meghatározásakor súlyosító körülménynek számítottak a témával kapcsolatos rendszerszintű, súlyos és ismétlődő hiányosságok. Enyhítő körülményként értékelte az MNB, ha az adott hitelintézet a vizsgálat során már intézkedéseket hozott a jogszabálysértés kiküszöbölésére.

Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!