Több ismert műsorvezetőjétől, többek közt Harsányi Leventétől is elbúcsúzik a Petőfi Rádió - olvasható a csatorna honlapján.


A változás része a rádió szerkezeti, tartalmi és arculati megújulásának. A Petőfi Rádió a közlemény szerint a fiatalok hangján akar inspiráló, friss tartalmakat megosztani, egyfajta popkulturális iránytűként működni. November 3-tól többek közt megújulnak a reggeli műsorok és a műsorvezetők névsora is: holnap hajnali öttől Varga Gergő, hat órától Bekker Dávid szólal meg az új helyszínről, az A38 Hajóról.

Az új iránnyal együtt több ismert műsorvezető is távozik a Petőfi Rádiótól:

A változás néhány régi kolléga távozását is jelenti: Péczeli Dóra, Harsányi Levente, Bikfalvi Tamás, Patkó Béla, Iller Bálint és Boros Csaba hangját nem hallhatjuk ezentúl, de természetesen a Rádió hálás az egykori műsorvezetők munkájáért és hozzáállásért, amellyel az eddigiek során építették a Petőfi brandet

- írták közleményükben. Harsányi Levente egyelőre nem reagált a hírre, Péczeli Dóra viszont igen: Facebook-posztjában azt írta, egy tizenhárom éves fejezet zárult le ezzel életében.

Vannak, akik szuper munkahelyeket hagytak maguk mögött, például Dominik Zsolt, aki jelenleg a Petőfi rádió vezető szerkesztője, vagy Faragó Janka, aki a Sláger FM-ről érkezett. És vannak, akik kész életeket hagytak maguk mögött: Varga Gergő, aki a rádió hajnali, ébresztő műsorát vezeti, Szegedről érkezett hozzánk, Bekker Dávid, a reggeli műsor főszereplője Kaposvárról, Szikora Tamás pedig Nyíregyházáról jött Budapestre, hogy esténként a legkiválóbb mixeket prezentálja majd a hallgatóinknak. Habóczki Máté a kisgyermeke mellől tért vissza mikrofon elé. Nagy Natasát Szentendréről igazoltuk, Kisbali Bencét a NextFm-től, Fekete Lacit a Kossuthról. Mencseli Dóri pedig hosszú évek petőfis szerkesztői munkája után ül mikrofon elé. Szóval tuti a csapat - és a sok fiatal mellett azért a harcedzett korosztály is képviselteti magát és támogat minket

- írta a közleményben Béli Ádám csatornaigazgató.

A csatorna megújulása része a 2022-2023-as Petőfi-emlékévnek, amelyre a közmédia a Petőfi Irodalmi Múzeummal közösen készül, és amelynek keretein belül nemcsak a rádió, de az M2 Petőfi TV is átalakul.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!