A herceg úgy véli, hogy az a stressz miatt veszítették el második babájukat, amit a brit bulvárlap okozott feleségének.


Csütörtökön jelent meg a Netflixen a Harry & Meghan című dokusorozat második része, amelyben újabb dolgok derültek ki a hercegi pár magánéletéből. Szóba került egy fájdalmas téma, Meghan Markle vetélése. A hercegné 2020 júliusában veszítette el magzatát, de csak hónapokkal később beszélt erről a The New York Times-nak írt esszéjében. Ebben leírta, hogy közvetlenül ébredés után lett rosszul, amikor megetette a kutyákat, rendberakta kisfia, Archie ruhát, és nekiállt tisztába tenni a gyereket. Erős görcs nyilallt belé, amitől a padlóra zuhant. Kórházba került, ahol már férjével együtt siratták második gyermekük elvesztését.

Harry herceg most a dokuban azt mondta, szerinte Meghan vetéléséért a Daily Mail nyomtatott és online kiadása a felelős, amelyek kiadójával pereskedett is a pár.

– mondta el a véleményét a herceg.

A dokuban megszólalt ezzel kapcsolatban Meghan ügyvédje, Jenny Afia is, aki szerint a Mail-ügy nagyon megviselte a hercegnét. Meghan édesanyja, Doria Ragland szerint azonban lánya ekkor is bizonyította, hogy bátor és erős.

Harry felesége így nyilatkozott arról, hogy miért írt anno egy esszében a vetéléséről:

Forrás: Guardian


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!