A legfontosabb dolog, amit értük tehetünk, hogy félreállunk a francba az útjukból

- fogalmazott Harrison Ford a New York-i klímacsúcson, ahol beszédet tartott Földünk jövőjéről. A színész szerint az amazonasi őserdő megmentéséről is csak beszélünk harminc éve folyamatosan, ennek pedig nincs eredménye.

Beszélnünk kell ezekről a dolgokról. A világ legnagyobb esőerdeje lángokban áll, pedig fontossága felbecsülhetetlen. Mikor a házad egyik szobája lángba borul, nem azt mondod, hogy »tűz ütött ki a szobámban«, azt mondod: »a házam lángokban áll«. Nekünk, a világunknak pedig csak egyetlen házunk van

- mondta. Mint kiderült, egy szervezet, melynek ő is tagja, 20 millió dollárt, forint árfolyamon több mint 6 milliárdot gyűjtött az esőerdő megmentésére.

Így folytatta Greta Thunbergék éltetését:

Ők mind fiatalok, akik tudják, hogy mi elrontottunk mindent. Mérgesek, szervezettek, képesek arra, hogy ők jelentsék a különbséget. A legfontosabb dolog, amit értük tehetünk, hogy félreállunk a francba az útjukból

- zárta le beszédét, alább meg lehet nézni:

Ezek Greta Thunberg legerősebb mondatai a politikusoknak

Videós válogatásban szedtük össze Greta legerősebb felszólalásait a New York-i klímacsúcson és az amerikai Kongresszus előtt.

Kiemelt kép: YouTube.com/ETCanada


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!