A környezeti problémák eredete és megoldása is az emberben kereshető, annak eredete ugyanis a mértéktelen profitéhség, a termelési és fogyasztási kényszer, megoldása pedig az önmérséklet, az életforma és a gazdasági rend megváltoztatása - mondta a KDNP frakcióvezetője csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.


Harrach Péter kifejtette, a teremtésvédelem kétezer éve a keresztény kultúra szerves része, alapja a teremtéstörténet tanítása arról, hogy az ember művelje és őrizze a teremtett világot, vagyis legyen felelős gazdája, használja képességeit annak alakítására eredeti épsége megőrzése mellett. Szerinte a teremtésvédelem nem csupán az aktuális problémára adott válasz, hanem egy alapvető emberi magatartás, ami a teremtett világ rendjéből és benne az ember szerepéből következik, vagyis a természethez való viszonyt írja le.

A gond nem pusztán gazdasági és technológiai, elsősorban erkölcsi és lelki

- idézte a kereszténydemokrata politikus a nyugati és keleti egyházfők közös nyilatkozatát. A kisebbik kormánypárt képviselőcsoportjának vezetője szólt arról is, a teremtett világ rendje átfogó, ökológiai szemléletet feltételez, ugyanis a természet és az ember iránti érzéketlenség összefügg. Ferenc pápát idézve Harrach Péter hozzátette, a természeti örökséggel együtt létezik egy hasonlóan fenyegetett, történelmi, művészeti és kulturális örökség is, amely egy adott terület közös identitásának a része.

Harrach Péter kérdésre válaszolva elmondta, veszélyesnek tartja, ha ideológiai, pártpolitikai kérdést csinálnak egy szakmai kérdésből, így például a klímavédelemből. Szerinte ebben az ügyben nincs komoly feszültség az ellenzék és a kormánypártok között, hiszen mindenki ugyanazt akarja.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!