Háromra nőtt az éjjeli bócsai tömegszerencsétlenség áldozatainak száma. Az egyik súlyos sérült ugyanis a kórházban belehalt a sérüléseibe.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint egy grúz férfi akart tizenöt illegális migránst átcsempészni a határon kocsival, de Bócsa közelében összeütközött egy másik kocsival.

A rendőrök éjjel kettő körül Tázlár belterületén akartak igazoltatni egy Hyundai-t, ám a sofőr megállás nélkül, nagy sebességgel továbbhajtott. A jelenlegi adatok alapján az autót vezető férfi az 54-es út kereszteződéséhez érve sem lassított, és úgy akart kikanyarodni a főútra, hogy nem biztosított elsőbbséget a védett úton Kecskemét felé haladó Mercedesnek, ezért összeütköztek.

A járőr a helyszínre érve a járműveket már az árokba borulva találta, amelyek a baleset következtében kigyulladtak. A 15 migránst szállító Hyundai grúz sofőrjét a helyszínen elfogták.

A határsértők közül ketten a helyszínen bennégtek a járműben. A két kocsiban utazók közül tizenkét főt vittek kórházba szállítottak, közülük egy határsértő szintén meghalt. Négyen úszták meg sérülés nélkül a tragédiát.

A grúz sofőr ellen embercsempészés bűntette és halálos tömegszerencsétlenséget okozó közúti baleset gondatlan okozása bűntette miatt indítottak nyomozást.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!