Több mint háromezerrel, 50 700-ról 54 ezerre bővült azoknak a köre, akik jogosultak az ápolási díj valamelyik formájára - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtökön az M1 tévécsatornán.


Rétvári Bence emlékeztetett, hogy a kormány januártól új kategóriaként a tartósan beteg, önellátásra képtelen gyermeküket otthon ápolók számára bevezette a gyermekek otthongondozási díját (gyod), amelynek összege havi bruttó 100 ezer forint és a gyermek életkorától függetlenül folyósítható.

A gyod összege jövőre 24 százalékkal 124 ezer forintra emelkedik, de a kormány célja, hogy az összeg 2022-ig elérje az akkori minimálbér szintjét - hangsúlyozta, hozzátéve: akik 20 évig otthon ápolják gyermeküket, 50 ezer forintos nyugdíj-kiegészítést is kapnak.

Az államtitkár kitért arra is, hogy januárban minden egyéb ápolási díj összege 15 százalékkal emelkedett, a következő három évben pedig 5-5-5 százalékkal nő majd. Az emelkedés a költségvetésben is látszik: míg 2010-ben 15, jelenleg 45 milliárd forint áll rendelkezésre a teljes ápolási kasszában.

Kiemelt kép: 24.hu/Bielik István


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!