Annak ellenére, hogy a 21. század elejére hivatalosan a világ minden országában eltörölték a rabszolgaságot (utoljára Mauritániában 2007-ben), a Minderoo Alapítvány becslése szerint ma is mintegy 40 millió embert fosztanak meg személyes szabadságától fizikai, szexuális és/vagy gazdasági erőszak alkalmazásával azért, hogy más számára profitot termeljenek. Ennek egyik leggyakoribb formája az adósrabszolgaság, amelynek Indiában nagyjából tizennégy-, Kínában három-, Pakisztánban pedig kétmillió ember esik áldozatul. Ők úgy kerülnek ebbe a helyzetbe, hogy a vállalkozó uzsorakamatra kölcsönad egy bizonyos összeget, amit aztán az adós egész családjának munkával kell törlesztenie. A bér azonban olyan méltatlan, hogy gyakorlatilag lehetetlen ledolgozni az adósságot, amely akár generációkon át is öröklődhet.
Erre a sorsra jutott Iqbal Masih is, aki 1983-ban született a pakisztáni Muridkében koldusszegény, keresztény kisebbségi családba. Egy tizenkét dollárnyi összegnek megfelelő (!) kölcsön miatt már négyévesen a helyi szőnyegkereskedő fennhatósága alá került. A gyerekek itt heti hét napon át tizenkét órát dolgoztak a poros, levegőtlen, sötét helyiségekben. Oktatásban nem részesültek, ellenben ütötték-verték őket, és ha megsérültek, nem jutottak orvosi ellátáshoz. Enni is alig kaptak, ezért általában nagyon kisnövésűek maradtak. A kereskedőnek esze ágában sem volt bármikor a jövőben elengedni a könnyen fegyelmezhető és gyakorlatilag ingyenes munkaerőt biztosító gyerekeket. Így különböző ürügyekkel folyton emelte az adósság összegét, és az elkövetett legkisebb hibákért súlyos büntetéseket számolt fel. A csenevész kisfiúnak hat évvel később sikerült megszöknie. A rendőrségre sietett, ahol azonban védelmet nem kapott, ellenben visszavitték a szőnyegkereskedőhöz. Az agresszív büntetés sem törte meg az elszántságát. Amikor megneszelte, hogy az adósrabszolgaság ellen küzdő Bonded Labour Liberation Front tüntetést szervez a közelben, ismét kereket oldott. A rendezvényen szót kért és kapott.
Ekkor már nem kellett visszamennie: a szervezet a védelmébe vette és jogi képviseletet biztosított számára. A gyerek az ügyvédtől kapott dokumentumokat meglobogtatta volt főnöke előtt, aki immár semmit sem tehetett: Pakisztánban akkor már egy éve (1992 óta) törvényileg tiltották az adósrabszolgaságot. A szőnyegkereskedő a hatóságok látókörébe került, Iqbal pedig iskolába. A jóeszű gyerek gyorsan haladt a tanulmányaival, két év alatt elvégzett négy osztályt. Eközben ahol csak tehette, megosztotta a tapasztalatait, felszólalt az adósrabszolgaság ellen és a minden gyereknek járó oktatásért.
Tevékenységéért 1994-ben elnyerte a Reebok emberi jogi díját (a sportcég e kezdeményezése 1988 és 2007 között jutalmazta a harminc év alatti aktivistákat a világ minden tájáról). A díj átvételekor mondta el leghíresebb beszédét, ennek központi üzenete:
a gyerekek kezébe toll való, és nem szerszámok.
Ugyanebben az évben az Egyesült Államokba is eljutott. Főnökétől folyton azt hallotta, hogy az amerikaiak rendelik meg a szőnyegeket. Iqbal ezért nagyon gonosz embereknek képzelte el a kontinens lakóit, akiket nem zavar a gyerekek szenvedése. Megérkezve azonban rájött, hogy általában puszta tájékozatlanságról van szó: a vásárlók nem tudják, hogy a termékekhez kizsákmányolt gyerekek vére tapad. A tizenkét éves aktivista ezért igyekezett rávenni hallgatóságát, hogy bojkottálják a gyermekmunkával készült importárukat.
Forrás: Wikipedia
Amerikai körútja során érintette a Massachusetts állambeli Quincey iskoláját is, ahol a diákok elszörnyedve hallgatták náluk jóval kisebb-véznább, a többéves robottól görnyedt hátú kortársuk viszontagságait. Megkérdezték tőle, hogy ezek után biztosan vissza-e akar térni Pakisztánba, ahol veszélyben van - a kisfiúnak azonban eltökélt szándéka volt, hogy társain segítsen.
A jogásznak készülő Iqbal rövid pályafutása alatt is közel 3000 pakisztáni gyermekmunkás felszabadításához járult hozzá. Valószínűleg még nagyon sokat hallottunk volna róla, mára talán világszerte ismert lenne a neve, ha 1995. április 16-án, húsvét vasárnap nem válik szülővárosában máig tisztázatlan gyilkosság áldozatává. A templomból tartott hazafelé két rokon fiúval, amikor egy ismeretlen mondvacsinált ürüggyel beléjük kötött, és végül pisztolyt rántott. A másik két gyerek sértetlen maradt, a gyilkos egyedül Iqbalra célzott, aki az őt ért lövésektől a helyszínen meghalt. Nagy valószínűséggel a munkajogok kiterjesztésében ellenérdekelt szőnyegkereskedők tették el ily módon láb alól. Temetésén mintegy 800 gyászoló vett részt.
Tragédiája megrázta a világot, és a quincey-i iskola diákjait is, akik elhatározták: nem hagyják, hogy Iqballal együtt az álmai is meghaljanak. Tájékoztató honlapot készítettek a gyermekmunkáról, és gyűjtést szerveztek. Tizenkét dolláros adományokat kértek, utalva Iqbal életkorára, egyszersmind az összegre, amennyiért annak idején eladták őt a szőnyegkereskedőnek. Az ügyet képviselők is felkarolták, a gyerekek egy kormányzati bizottság előtt is felszólalhattak. Végül több mint százezer dollárt gyűjtöttek össze egy új iskola építésére. Az intézmény, amit Iqbalról neveztek el, 1997-ben nyílt meg a pakisztáni-indiai határ közelében, és jelenleg is működik.
Halálhíre másokat is arra indított, hogy fellépjenek a gyermekmunka ellen - többek közt Nina Smith-t, aki ma az etikus szőnyeggyártásért felelő Goodweave International elnöke. A mára globálissá nőtt civil szervezetet az indiai Kailás Szatjárthi alapította 1994-ben, Rugmark néven. A szervezet munkatársai körbejárják a szőnyegszövő üzemeket, rendszeres ellenőrzéseket hajtanak végre. A gyermekmunkásokat és (gyerek vagy felnőtt) adósrabszolgákat bizonyíthatóan nem dolgoztató, alkalmazottaikat méltányos feltételek mellett foglalkoztató gyártók elláthatják termékeiket a Goodweave logóval. Ennek nagy jelentősége van, mert a tájékoztató kampányoknak hála, a fogyasztók egyre növekvő számban az etikus árukat keresik. Kailás Szatjárthi munkásságáért 2014-ben Malála Júszafzai-jal megosztva Nobel-békedíjat kapott. A díj átvételekor beszédében megemlékezett a hős mártír Iqbal Masihról.
A Global Slavery Index 2018-as adatai szerint Magyarországon 36 ezer ember él rabszolgasorban - 2016-ban még "csak" 22 ezer volt ez a szám. Jellemző forma a prostitúcióra kényszerítés, de egyre több a háztartásban vagy a ház körül dolgoztatott rabszolga is.
Kiemelt képünkön: Inayat Bibi, Iqbal Masih édesanyja a könnyeit törli, miközben lánya, Sobia a testvére gyilkosának letartóztatását követeli 1995. április 25-én. Fotó: AFP
