A nyáron új időszámítás kezdődik a siófoki női kézilabda-csapatnál, hiszen a Győrtől érkező Danyi Gábor lesz az edző.

Ez pedig változásokkal jár, és a csapat a honlapján jelentette be, hogy három válogatott játékos, Hársfalvi Júlia, Szikora Melinda és Tóth Gabriella az idény végén távozik a klubtól.

"Azt már most megerősíthetem, hogy Hársfalvi Júliát a saját nevelésű Wald Kíra pótolja majd, aki nyáron visszatér a szombathelyi kölcsönszerződésből. A többi érkező és hosszabbító játékost pedig rövid időn belül be fogjuk jelenteni" - mondta Fodor János, a Siófok ügyvezetője.

A hírek szerint az ötszörös válogatott Hársfalvi a Fradihoz tart, akárcsak Zácsik Szandra, aki jelenleg az MTK-ban kézizik, a negyvenkilencszeres válogatott Tóth Gabriella pedig Mosonmagyaróvárott folytatja.

Kapcsolódó

Siófokról igazol válogatott irányítót a Mosonmagyaróvár kézicsapata

Tóth Gabriella nem lesz ismeretlen a helyiek számára.

A kiemelt képen Szikora Melinda látható a tavalyi Eb-n, a norvégok elleni meccsen.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!