Három top 20-as teniszező is jelezte részvételi szándékát a Magyar Tenisz Szövetség által megrendezendő Hungarian Open ATP250-es salakpályás versenyen. Roppant erős mezőny indulhat az április 20-28,


az ATP Tourról ismert név nevezett, a TOP100-ból 34-en, a TOP20-ból pedig hárman jelezték indulási szándékukat a budapesti megmérettetésen.

A magyar közönség elé lép a kétszeres ATP tornagyőztes és Davis Kupa-győztes Borna Coric, aki karrierje legjobb formájában van, ostromolja a TOP10-et, jelenleg a 12. helyen áll a világranglistán, visszatér a tavalyi bajnok is, a karrierje legjobb helyén, a 16. helyen álló olasz Marco Cecchinato, illetve hazánkba látogat a 18. helyen jegyzett grúz Nikoloz Basilashvili.

A hasonló nemzetközi versenyek által tud igazán hazánk bekapcsolódni a nemzetközi tenisz vérkeringésébe, a verseny hetében többek közt Budapestre is figyel az egész sportág. A Hungarian Open lehetőséget ad többek között tehetséges fiataljaink, így Piros Zsombor és Valkusz Máté számára, hogy a legjobbakkal mérjék össze a tudásukat, és tovább fejlődjenek. Bízom benne, hogy Balázs Attila, aki szerencsére ismét egészséges és újra versenyez, szintén pályára tud lépni a Hungarian Openen.

- mondta Richter Attila, a verseny igazgatója, a Magyar Tenisz Szövetség főtitkára.

A Hungarian Openen induló top 100-as játékosok és világranglista helyezésük

Borna Coric 12.
Marco Cecchinato 16.
Nikoloz Basilashvili 18.
Györe László 32.
John Millman 42.
Mikhail Kukushkin 43.
Pierre Hugues Herbert 44.
Dusan Lajovic 45.
Andeas Seppi 47.
Adrian Mannarino 52.
Radu Albot 53.
Damir Dzumhur 54.
Matteo Berrettini 57.
Hubert Hurkacz 67.
Robin Haase 68.
Aljaz Bedene 70.
Pablo Cuevas 73.
Ernests Gulbis 79.
Bernard Tomic 82

Nyitókép: Amin Mohammad Jamali/Getty Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!