Az amerikai külügyminiszter közölte, hogy az országban átmeneti tűzszünet lépett életbe hétfő éjféltől.


A harcoló felek 72 órára állapodtak meg intenzív egyeztetések után.

Antony Blinken washingtoni idő szerint hétfőn délután adott ki egy közleményt arról, hogy a fegyvernyugvásról 72 órára állapodtak meg a szudáni konfliktus szemben álló felei, az Abdel Fattáh al-Burháni tábornok vezette hadsereg (SAF), valamint az ellenlábasa és egykori helyettese, Mohamed Hamdan Dagalo tábornok irányítása alatt álló félkatonai szervezet, a Gyorsreagálású Támogató Erők (RSF).

Az MTI szerint a szembenálló felek 48 órán át tartó intenzív egyeztetéseket követően döntöttek a harcok beszüntetéséről három napra.

- olvasható az amerikai külügyminiszter közleményében, amely hangsúlyozza, hogy a harcok tartós lezárása érdekében az Egyesült Államok egyeztet regionális és nemzetközi partnereivel, valamint a szudáni civil szervezetekkel egy bizottság felállításáról, amely felügyelné a további tűzszüneti tárgyalásokat.

Korábban írtunk róla, hogy Szudánból kimenekítettek tizennégy magyar és negyvennyolc külföldi állampolgárt, akik búvárkiránduláson vettek részt a közben polgárháborúba süllyedt ország partjainál.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!