A címvédő Győri Audi ETO KC 27-27-es döntetlent játszott az orosz CSZKA Moszkva otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában, szombaton.


A győriek a koronavírus-járvány miatti nemzetközi közlekedési nehézségek következtében szinte az egész pénteki napjukat utazással töltötték, ezért délután egyáltalán nem tudtak edzeni, és csak a meccs napjának délelőttjén gyakorolhattak a találkozó helyszínén. Érezhető is volt a magyar csapat játékosain a fáradtság, de a gyengébb kezdés után feljavult a címvédő játéka és a kőkemény első félóra végén döntetlen volt az állás.

Térfélcsere után Amandine Leynaud kulcsfontosságú védéseivel előnybe került az ETO, ám a hajrára már háromgólos hátrányba került a győri együttes. Sikerült ledolgozni a hátrányt, ám 16 másodperccel a vége előtt ismét a CSZKA szerzett vezetést, ám 3 másodperccel a dudaszó előtt Görbicz Anita kiegyenlített.

A győriek a BL-ben rekordot jelentő 38 meccsből álló veretlenségi sorozattal büszkélkedhetnek, ami 2018 januárja óta tart.

A címvédő egy hét múlva hazai pályán, a horvát Podravka Koprivnica ellen folytatja szereplését a BL csoportkörében.

Végeredmény - Bajnokok Ligája, csoportkör, 1. forduló, B csoport

CSZKA Moszkva (orosz)-Győri Audi ETO KC 27-27 (14-14)

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!