Legalább hat ember meghalt egy öngyilkos merényletben szombat késő este Pakisztán északnyugati törzsi régiójában, ahol megszaporodtak a biztonsági erők ellen irányuló támadások.


"Három katona és három gyermek halt meg egy öngyilkos merényletben" - idézi az MTI a kormányhadsereg sajtószolgálatának közleményét. A merénylő egy katonai jármű közelében hozta működésbe a nála lévő robbanószerkezetet, miközben környezetében katonák járőröztek - írta a helyi média. A támadás az afgán határhoz közeli Észak-Vazirisztán körzetben történt, egy olyan területen, amely egykor az al-Kaida nemzetközi terrorcsoport és a tálib szélsőségesek fellegvára volt.

Egyelőre egyetlen csoport sem vállalta a felelősséget a támadás elkövetéséért.

A pakisztáni tálibok, más néven Tehrik-i-Talibán Pakisztán (TTP) iszlamista fegyveres csoport az elmúlt hónapokban fokozták erőszakos kampányukat. A TTP az afgán-pakisztáni határ mentén ütött tábort, és a szunnita iszlámnak ugyanazt a keményvonalas értelmezését követi, mint afgán társaik, akik tavaly kerültek hatalomra, de más a szervezeti felépítésük. Felkelést folytatnak az iszlám törvénykezés, a saría uralmának bevezetése érdekében Pakisztánban.

A mintegy két évtizede tartó erőszakos cselekmények során mintegy 80 ezer pakisztáni civil és a biztonsági erők tagja halt meg öngyilkos merényletekben és más tálib támadásokban. A legutóbbi támadás napokkal azután történt, hogy csütörtökön a dél-pakisztáni Karacsi kikötővárosban egy ember meghalt és több mint egy tucatnyi megsebesült egy piacon történt robbanásban.

Kiemelt kép: Egy korábbi öngyilkos merényletet követően egy felrobbant furgon belsejét vizsgálják a pakisztáni biztonsági erők tagjai Karacsiban 2022. április 26-án. MTI/EPA/Sahzaib Akber


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!