Május elsején szenvedtek balesetet. A kicsik túlélték az ütközést, kimásztak a roncsból, és elindultak az erdőbe segítséget keresni.


Több mint két után élve találtak meg három gyereket és egy 11 hónapos csecsemőt a kolumbiai dzsungelben, akiknek még május elején zuhant le a repülőgépük. Az egyik bennszülött közösséghez tartozó kicsik kimászhattak a roncsból, és elindultak az erdőbe segítséget keresni.

A Cessna 206-os típusú kis repülőgép május elsején zuhant le hét emberrel fedélzetén miközben az Amazonas tartománybeli tartománybeli Araracuarából San Jose del Guaviare városába tartott. A balesetben három felnőtt, köztük a pilóta is meghalt – az ő maradványaikat megtalálták a repülőgépben.

A gép roncsait hétfőn találták meg. Kedden a kutatócsapatok arról számoltak be, hogy megtaláltak néhány gyümölcsmaradványt, amit a túlélők ehettek, illetve egy botokból és ágakból készült rögtönzött menedéket is.

Szerdán Gustavo Petro elnök a Twitteren jelentette be, hogy megtalálták a kicsiket.

„A katonaság erőinek fáradtságos kutatása után élve találtuk meg azt a 4 gyereket, akik a guaviarei repülőgép-szerencsétlenség miatt tűntek el. Öröm az országnak” – írta Petro.

A mentést koordináló polgári légiközlekedési hatóság előzetes információi szerint a gyerekek kimásztak a gép roncsaiból, és elindultak az esőerdőbe segítséget keresni.

(Forrás: Reuters)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!