A német orvosi kamarát és Fritzlar város kórházát is megvezette az a 48 éves hesseni nő, akit négy ember meggyilkolásával és nyolc beteg megsebesítésével vádolnak. A nő hamis orvosi diplomával jelentkezett - számolt be a Hit Radio FFH kíre alapján a Süddeutsche Zeitung.


Az álorvos néhány éve új belépőként bemutatta hamisított papírjait az orvosi kamaránál, ahol nem vették észre a csalást. A lap hozzáteszi: különböző digitális eszközökkel már úgy lehet hivatalos dokumentumokat hamisítani, hogy a manipuláció gyakorlatilag felimserhetetlen, ez történt az álorvos esetében is.

A szóvivő szerint 2018 októberében vették észre, hogy az elvileg Rheinland-Pfalzban kiállított, regisztrációhoz szükséges igazolás nem lehet eredeti. A gyanút követően vizsgálatot indítottak, 2018 novemberében pedig már illegális orvoslás, közokirat-hamisítás és szakmai címmel való visszaélés miatt indított büntető eljárást a kamara.

A nő legutolsó lahhelyeként az észak-németországi Kielt jelölték meg. Ezt megelőzően, 2015 és 2018 között a fritzlari Szentlélek Kórházban "dolgozott", a lap szerint aneszteziológusi feladatokat látott el, képesítés nélkül kábított el betegeket. Az álorvos négy ember haláláért és nyolc beteg egsészégkárosodásáért lehet felelős, de tevékenysége következményeit jelenleg is vizsgálják. Az ügyészség gyilkosság, súlyos testi sértés, okirathamisítás, csalás és jogcímmel való visszaélés miatt emelt vádat.

Kiemelt kép: illusztráció, Balogh Zoltán/MTI


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!