A megismételt eljárásban felmentették a korábban egy 81 éves nő kirablásáért és brutális meggyilkolásáért első fokon 18 év fegyházra ítélt Csendi Tibort. A 28 éves férfi három évet töltött a sátoraljaújhelyi fegyházban, egy évet pedig házi őrizetben, ártatlanul, írja a Blikk.


A férfi már akkor megdöbbent, amikor tanúból vádlott lett, az igazi sokk pedig akkor érte, amikor a bíróság a DNS-mintájára hivatkozva 18 év fegyházat mondott ki rá. Mint később kiderült, a DNS-minta, amit az áldozat körme alatt találtak, nem az övé volt.

Csendi Tibor fellebbezett, a másodfokon eljáró Debreceni Törvényszék pedig annyi hibát talált az ítéletben, hogy új eljárás lefolytatására utasította a Miskolci Törvényszéket, majd elrendelte a férfi házi őrizetét, végül felmentették.

Az emberöléssel most R. Bélát vádolják, ő a miskolci börtönben várja a tárgyalást. Amikor Csendi Tibor házi őrizetbe került, a feltételezett gyilkos még be is kopogott hozzá, hogy megkérdezze tőle, hogy érzi magát.

Dehogy sejtettem, hogy az igazi gyilkossal, a sorsom megrontójával beszélgetek. Azt kívánom neki, százszor annyi fájdalmat, szenvedést éljen át, mint amit nekem okozott

- mondta a lapnak Tibor.

A férfinak 13 millió forint kártérítést ítélt a bíróság, az összeg után járó 3,6 millió forint illetéket be kell fizetnie a bíróság pénztárába, vagyis a kapott összeg nem fedezi a keletkezett költségeit, az ügyvédre tízmillió forintot költöttek.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!