A Palomar Obszervatórium megfigyelése szerint a három csillag kevesebb, mint egy órán belül teljesen eltűnt. Helytálló tudományos magyarázat továbbra sincsen, találgatás annál több.
A csillagok halála lassú dolog, de a csillagászok fogalomtárában a „gyors” is adott esetben évmilliókat jelenthet. Persze van néhány valóban radikálisan gyors változásra, de ezek nemcsak ritkák, de általában olyan energiakidobódással is járnak, melyek megfigyelhetőek.
A nagy tömegű csillagok a látványos megsemmisülése a nóva vagy a szupernóva, amely rövid (pár hónapos, esetleg éves) felfényesedéssel jár, mielőtt az így életét befejező csillag eltűnik az égboltról. Persze műszerekkel ilyenkor is megmarad a helyükön egy fénylő gáz- és anyagfelhő, melynek tágulása világosan megmutatja a korábbi robbanás középpontját.
A kisebb csillagok életük legvégső fázisában összeroskadnak, és helyükön az esetek többségében egy fehér törpe marad, rendkívül kisméretű, és sűrá izzó objektum, amely további évmilliárdokig megfigyelhető.
Az azonban, amit a kaliforniai San Diego közelében figyeltek mega Palomar Obszervatóriumban, nem magyarázható a fenti teóriákkal.
Mi is történt azon az éjszakán? Az égbolt egy adott részét fényképezték, ismétlődően, ami a csillagászoknál bevett gyakorlat (unalmas dolog a megfigyelő csillagászat, felvételek ezreit készítik el ugyanarról a területről és azokon egyenként vizsgálják át az esetleges változásokat. A számítástechnika előtti világban valóságosan idegőrlő volt az ilyen tevékenység).
Arra azonban senki sem számított, hogy az ötvenhat perc különbséggel elkészített két felvétel között ilyen kirívó lesz a különbség.
Csillagok nem tűnhetnek el nyomtalanul. Így hát egy új kutatás indult, kideríteni, mi is történt azon az éjszakán? Először is megnézték, hogy azóta látták-e a tárgyakat.
Azt írták: „Kihasználtuk a Virtuális Obszervatórium képességeit, hogy megkeressük a hármas tranzienst az újabb képekben és katalógusokban. Ennek a kutatásnak az eredménye arra a következtetésre jutott, hogy a tranziens nem jelenik meg a régió későbbi képein a következő 69 évben."
Ezután a csapat megpróbálta kizárni a korabeli fényképészeti technika hibáit is. Amennyiben jelentős különbségek lennének, különösen a tárgyak szélei felé, az például a fényképészeti lemezek hibáira utalhat, vagy akár feltételezhetünk elemi részecskéket is, amelyek a a korábban készült lemezekbe ütköztek. Azonban úgy találták, hogy a formák hasonlóak, annak ellenére, hogy különböző méretűek.
Tanulmányukban úgy összegzik, hogy a jelenség máig megoldatlan, ugyanis
A csapat azt is kizárta, hogy a csillagok egymástól függetlenül elhalványuljanak. Először is, a csillagok egyáltalán nem tűnnek el így. Ráadásul, ha az objektum valóban három különálló objektum a térben, ez azt jelenti, hogy közel kell lenniük egymáshoz ahhoz, hogy a fény (majd annak hiánya) megérkezzen az adott óra időkeretén belül. Tehát ezek az objektumok sokkal közelebb kell(ett) legyenek Naprendszerünkhöz, mint azt más magyarázatok sugallták, 6 csillagászati egyság (Nap-Föld távolság) és két fényév közötti távolság az a reális távolság, a mi még szóba jöhet.
Eszerint a megközelítés szerint az objektumok aszteroidák vagy más objektumok voltak a Naprendszerünkben, talán az Oort-felhőben valahol, ami megmagyarázhatja, hogy miért nem látták őket a későbbi mérések során.
Van egy másik, kicsit bonyolultabb magyarázat is: eszerint egy mégis távoli objektumról volt szó, amelyet háromszorosan egy gravitációs lencsehatás miatt láthattunk, amely azt jelenti, hogy egy előtérben levő rendkívül nehéz tárgy (mondjuk egy fekete lyuk), tömegénél fogva eltéríti a mögötte lévő tárgyról a szemünkbe jutó fényt, adott esetben több irányba is, így egy objektum helyett többszörözve észlelhetjük távoli tárgyat.
Ez azonban nemcsak a jelenség rendkívül gyors változása miatt nehezen elképzelhető. A kutatók ezt így fogalmazták meg: ha (mégis így történt) akkor
Aki ért angolul, az eredeti tanulmányt itt olvashatja el.
(Az Iflscience.com nyomán)
