Megszerezte első győzelmet a magyar válogatott a női vízilabda világliga nyolccsapatos szuperdöntőjében: Bíró Attila csapata a csütörtöki harmadik fordulóban gólzáporos mérkőzésen 16-14-re nyert a kanadaiak ellen, így harmadik lett a csoportjában és a pénteki negyeddöntőben 18.30-tól az Európa-bajnok hollandokkal találkozik.


A kapuban ezúttal Kasó Orsolya kapott lehetőséget. A magyar csapat Vályi Vanda megúszásból elért góljával szerzett vezetést. Gyorsan jött a válasz, Hayley Mckelvey lövése nyomán csúszott be a labda a magyar kapus hóna alatt. Gyöngyössy Anikó csavarásával újra a magyarok kerültek előnybe, de egy perccel a negyed vége előtt egyenlített az ellenfél. A szünet előtt azonban még Szücs Gabriella is betalált.

A második negyedet Keszthelyi Rita távoli gólja vezette fel, a tengerentúliak pedig ötméteresből felzárkóztak, majd egy ejtéssel egyenlítettek.

A magyar csapatkapitány a hátára vette a csapatot, még háromszor volt eredményes, de ezzel sem tudott ellépni a hazai együttes (7-7), sőt, egy kontra után már a vendégek vezettek.

Gurisatti Gréta ötméterese után a kanadaiak a sokadik emberelőnyüket is gólra váltották, közvetlenül a nagyszünet előtt pedig kettővel elmentek (8-10).

A fordulás után Parkes Rebecca akcióból talált be, Gurisatti ejtése után pedig újra egyenlő volt az állás. A vezetést nem sikerült átvenni, de Monika Eggens góljára Vályi azonnal válaszolt. Az újabb kanadai találatot Gurisatti ötméterese követte (12-12), Szilágyi Dorottya lövésével pedig hosszú idő után ismét a magyaroknál volt az előny. A tengerentúliak jól találták meg a réseket a magyar blokkok között és egyenlítettek (13-13).

A záró negyed elején újra a kanadaiak kerültek előnybe, percekkel később viszont Keszthelyi egyenlített. Az újabb holtpontról, Szilágyi gyönyörű pattintásával a magyarok mozdultak el, Horváth Brigitta első gólja pedig ötven másodperccel a vége előtt eldöntötte az összecsapást.

Fontos volt ez a mérkőzés, egy fokkal jobb volt, mint a tegnapi. Ugyanakkor nem lehetünk elégedettek, hiszen nem szabad ennyi gólt kapni, még ha az új szabályok miatt most több találat születik is

- értékelt Bíró Attila, aki szerint az állást abban a periódusban tudták megfordítani, amikor jöttek a blokkok, ezáltal Kasó Orsolya teljesítménye is feljavult a kapuban, a lefordulások pedig elkezdtek működni.

"A hollandok ellen még ennél is összeszedettebb védekezésre és sokkal jobb fórkihasználásra lesz szükség".

A torna győztese - elsőként - indulási jogot szerez a jövő évi tokiói olimpiára.

Női világliga, szuperdöntő (Duna Aréna), csoportkör, 3. forduló, B csoport:

Magyarország - Kanada 16-14 (3-2, 5-8, 5-3, 3-1)
gól: Keszthelyi 5, Gurisatti 3, Vályi, Szilágyi 2-2, Gyöngyössy, Szücs G., Parkes, Szilágyi 1-1, illetve Christmas 3, Mckelvey, McKee, Bekhazi, Wright, Lemay 2-2, Eggens 1

A csoport másik meccsén:
Egyesült Államok - Oroszország 12-7 (5-3, 2-0, 3-3, 2-1)

A csoport végeredménye: 1. Egyesült Államok 9 pont, 2. Oroszország 5, 3. Magyarország 3, 4. Kanada 1


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!