Az építőmérnök Michael Taylor és jógaoktató párja, Lauren 2011-ben kezdett el randizni, az egyetemen találkoztak, 2016-ban házasodtak össze, most 30 évesek mind a ketten. A floridai pár kapcsolata hét éven át monogám volt, amikor rájöttek, hogy több szeretetet is képesek lennének adni, és ekkor volt az is, amikor összeismerkedtek egy eseményen a szintén 30 éves egészségügyi tanácsadóval, Jessica Woodstockkal. Neki volt már korábban hármas, poligám kapcsolata, és elkezdett közeledni a házaspárhoz, majd randizni jártak - írta a Media Drum World.


Szerintük egymással egyenlő a szerelmük, de mindannyiuknak meg van mind a két másikkal a saját külön páros kapcsolata is.

A deltánk egy 33 százalékban megosztott szerelem hármunk között (…) Noha a triádunk elsősorban a hármasunkról szól, itt van még három ehhez kapcsolódó párkapcsolat, amiről tudni kell: a Michael és Lauren, a Michael és Jess és a Lauren és Jess közötti

- nyilatkozta a hármas férfitagja. "Mindannyiuknak ugyanolyan felelőssége van a kapcsolatért, és ugyanannyira is részesül a szerelmükből" - mesélte.

View this post on Instagram

Your love is my medicine???? . #tritonal #festivalseason #real #medicine #beach #love #treeo #poly #polyfidelity #thrice #wearethree #love #wehavefun #hisandhersandhers #triad #acro

A post shared by Lo Jess Mike (@wearethr33_) on

A férfinek és feleségének először nehéz volt megértetnie a családjával az új életüket, Jessnek ez könnyebben ment. Mára azonban mind a három család elfogadta a választásukat, együtt szervezik a családi összejöveteleket, együtt mennek nyaralni.

A triád azt tervezi, egyszer összeházasodnak, de az USA-ban ez illegális, úgyhogy Thaiföldre vagy Indonéziába terveznek utazni, ott ugyanis lehetséges ez. Gyereket is szeretnének vállalni.

Szerintük a bizonytalanság, a düh és a boldogtalanság minden kapcsolat velejárója, de ez ellen találtak egy megoldást, a jógát és a meditációt. Na meg az őszinte beszélgetés is kulcs egy kiegyensúlyozott kapcsolathoz.

Mi megihletünk, és nem befolyásolunk embereket

- teszi még hozzá Taylor. Nem csak hármas kapcsolatokat, hanem párokat is.

View this post on Instagram

Englewood and Cocoa to kick off a month of livin', lovin', & travelin'! . #treeo #poly #polyfidelity #polypride #thrice #wearethree #love #wehavefun #hisandhersandhers #allofus #triad #triplethreat #beach #water #travel #little #feetdonttouch

A post shared by Lo Jess Mike (@wearethr33_) on

Azt mondják, sokak zavarba ejt, ha látják az ő kapcsolatukat, mások féltékenyek rájuk, mégis a legtöbben kíváncsiak, leginkább a férfiak pedig izgatott és irigyek is. A legtöbb nekik szegezett kérdést elég komikusnak találják, mert olyan dolgok iránt kíváncsiak az emberek, hogy ki alszik középen, ki vezérli a termosztátot, ki viseli otthon a nadrágot.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!