Kedden Salzburgban a házigazda a 85. percben szerzett góllal - minden idők leghosszabb osztrák fináléjában, éjszakába nyúlóan, kétszeri hosszabbításban - nyert 2-1-re. Csütörtökön, Székesfehérváron megint az osztrák csapat győzött 5-3-ra.

Kapcsolódó

Esélye sem volt a Fradinak, újra bajnok a Csíkszereda

Az erdélyi hokicsapat már 5-0-ra is vezetett az Erste Liga-döntő 5. mérkőzésén.

Utóbbi találkozón elkövetett szabálytalanságáért két meccsre szóló eltiltást kapott Brady Shaw, így ő nem játszhatott szombaton a Fehérvárban. Bartalis István is kimaradt ezúttal a keretből, a támadó - klubja közlése szerint - péntek éjjel hazautazott, első gyermeke születése miatt nem volt ott a társakkal.

A salzburgi mérkőzés első harmadában mindkét csapat fegyelmezetten játszott, így nem esett gól. A valamivel lendületesebb magyar együttes szerzett vezetést a 26. percben: Petan okos passza után Fournier közelről emelt a kapuba.

Kapcsolódó

Jövő héten hazaengedik a horrorsérülést szenvedett jégkorongozót

Salló Alpárt még kórházban ápolják, de állapota javul.

A hazaiak a második szakasz végéhez közeledve egyenlítettek egy fehérvári korongvesztést követően Raffl pontos és erős lövésével.

Az összecsapás 96 másodperccel a vége előtt dőlt el, amikor egy bulit követően a kapu mögül visszatett korongot Järvinen lőtte közelről a magyar kapuba.

Az utolsó pillanatban még volt egy nagy fehérvári helyzet, Petan lőtt középről, de Tolvanen, a hazaiak kapusa hárított, így a Salzburgnak már csak egy győzelemre van szüksége a bajnokság megnyeréséhez.

Osztrák jégkorongliga, döntő, 3. mérkőzés

Red Bull Salzburg (osztrák) - Hydro Fehérvár AV19 2-1 (0-0, 1-1, 1-0)
gól: Raffl (39.), Järvinen (59.), illetve Fournier (26.)
Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3-0, a Salzburg javára.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!