Aki élt már át órákon, esetleg napokon át tartó áramszünetet, az pontosan tudja, milyen gyámolatlan, kiszolgáltatott lénnyé válik ijesztően rövid idő alatt az ember áram nélkül. A gyertyafény ideig-óráig képes csak romantikus-kalandos színezetet adni a helyzetnek, de amikor olvadni kezd a hűtő, rohadnak az ételek, az elektromos ajtó meg foglyul ejti az embert, rájövünk, hogy egész egyszerűen képtelen áram nélkül létezni az emberiség. És míg egyéni szinten nomádmódba kapcsolva talán túl lehetne élni, civilizációként aligha - ahogy sötétségbe borulna a világ, úgy omlanának össze az emberiség működésének alapját adó rendszerek.
A mit tenne az emberiséggel az áramszünet, avagy mutassuk meg, mennyire életképtelen az emberi faj áram nélkül témát már számtalan film, könyv, sorozat körüljárta. Csak az elmúlt két évben volt legalább három ilyen, ráadásul a kreatív címadással sem vesződtek sokat a készítők, legfeljebb az írásmódokkal trükköztek: Black-out címen 2020-ban a belgák, idén pedig a németek mellett az olaszok (Black Out) borították sötétségbe az országukat egy évad erejéig.
A globális áramszünet a kortárs osztrák irodalom egyik legismertebb alakját, Marc Elsberget is foglalkoztatta, írt is róla könyvet. A magyarul is kiadott Blackout - A holnap már túl késő németül 2012-ben, angolul 2017-ben jelent meg, és azonnal különféle sikerlistákon találta magát. A megfilmesítés lehetőségét a német streaming-szolgáltató, a Joyn ragadta meg, és láthatóan sok pénzből, számtalan külföldi helyszínnel és német sztárokkal teletömve készített belőle hatrészes minisorozatot, amelyet tavaly októberben mutattak be, innen landolt most az HBO Maxon.
Az alaphelyzet rendkívül egyszerű: Európát egy pillanat alatt sötétíti el teljesen az áramszünet, hamar kiderül, hogy nem puszta véletlenről, hanem nagyon is szándékos hackelésről van szó. Az egész kontinenst válság elé állító káosz Németországból indul, a feladat világos: mielőbb visszaállítani az áramot, ezáltal a rendet, különben beláthatatlan következményei lesznek a zárlatnak. A történet elsőre már-már követhetetlenül sok szálon fut, szinte percenként változnak a szemszögek, az első két részben kicsit zavaros is, hogy a népes szereplőgárdából kit követ épp a történet.
Ezek közül két szál alkotja a sztori vázát: a német belügyminisztérium válságstábját igazgató Frauke Michelsen próbálja uralni a helyzetet, míg Pierre Manzano hamar rájön, mi történt pontosan, ennek megfelelően azonnal gyanúba is keveredik, és abban a skizofrén helyzetben találja magát, hogy míg az ügy első számú gyanúsítottjaként menekülésre kényszerül, segítenie kell a még nagyobb katasztrófa elkerülését. És míg az egyik szál főleg Németország nagyjából egyetlen, az áramszünet ellenére kivilágított épületében, a belügyminisztériumban játszódik, addig Manzano a sötét országot végigszelve menekül. Az egyszerű kisember és a katasztrófa találkozását megannyi másik szálon mutatja be a sorozat: Michelsen vonaton ragadt kislányai, a teheneket a gépek miatt leölni kényszerülő farmerek, a lehető legrosszabb pillanatban lerobbanó hullámvasút utasai, az atomerőműnél dolgozó férfi terhes felesége mind-mind tovább árnyalja a rémisztő képet - tényleg összeomlik a világ, ha nincs áram.
Elsberget saját bevallása szerint az elektromos fogkefék ihlették meg: lenyűgözte és egyben elgondolkodtatta a kis eszközök gyártása, amelyek a japán just in time termelési módszer alapján készülnek, azaz egy rendkívül összehangolt rendszer eredményeként. Amennyiben egyetlen láncszem is kimarad, az máris zavart okozhat a gyártásban, Elsberget épp ez fogta meg. Ezt egy másik gondolattal ötvözte, amelyet reklámszakemberként tanult:
ha éreztetni akarod valami fontosságát, vedd el, hadd derüljön ki, milyen fájó a hiánya.
Az Áramszünet megírásához öt évig végzett kutatómunkát, amely során hackerekkel és energetikai szakértőkkel próbálta minél reálisabban látni, mit tenne Európával egy ilyen jellegű leállás. A több mint nyolcszáz oldalas könyvnek minden izgalma és lebilincselő fordulata ellenére azt rótták fel néhány kritikában, hogy túlságosan szakmai és száraz, és ez a sorozatra is igaz: gyakran hosszú percekig magyarázzák az okosmérők, a szoftverek és az egész jelenség technikai hátterét, ami ugyan segít a megértésben, de néha kicsit homályosítja a történetet. A műszaki oldal mellett azonban sokkal érdekesebb az, ahogy az államok vezetői reagálnak a történetre: a német belügyminisztériumban nagyjából ugyanolyan tanácstalanul rohangálnak a legmagasabb rangú politikusok, mint odakint a vízért harcoló civilek, csak ők épp aggregátorokról alkudoznak, nem egy kis palack vízről.
Bár Elsberg tíz éve írta meg a regényt, a jelenlegi helyzet újabb színezetet ad a sztorinak. Épp csak kilábalva a pandémiából - amelyről a történetet kicsit aktualizálva a sorozat is említést tesz, megemlítve, hogy a maszkok és a lélegeztetőgépek miatt fogyott el a pénz a kórházak kasszájából -, rémisztően ismerősnek hatnak a pánikvásárlások és a kijárási tilalom, ráadásul a háború miatt minden eddiginél nagyobb figyelem hárul az energiahordozók fontosságára. Sőt, az oroszok konkrétan meg is jelennek a történetben, ám az legyen inkább a sorozat dolga, hogy erről mesél.
Az Áramszünet egy nem is olyan elképzelhetetlen utópiát vázol fel: míg először csak a telefon és az internet miatt bosszankodik az ember, a Z generáció meg egyenesen világvégét kiált, amiért nem megy a Tik-Tok, addig mindössze néhány nap alatt minden leáll, és a sorozat megmutatja azt is, amire inkább gondolni sem akarunk.
Hogyan állnak le az újszülöttek inkubátorai, amikor már a kórháznak sem jut aggregátor, miként osztják a kegyes halált a halálos betegek közt azért, nehogy szomjan haljanak a kórházban, hogyan omlik össze az élelmiszer-ellátás, miként sodródnak a nukleáris katasztrófa szélére az atomerőművek, csak hogy tovább fokozódjon a tarthatatlan helyzet.
Bár a sorozat elsősorban a tárgyalóasztal mellől szemléli a káoszt, a teljes anarchiába fulladó "vadonról" is kapunk képet, ahol az áramszünet ötödik napján már a lámpavason lógnak az akasztott emberek, egy kocsikulcsért pedig bárkit büntetlenül szúrnak le az utcán.
Az Áramszünet elsősorban a rendkívül komplex téma és annak dilemmái miatt érdekes, sorozatként viszont már kevésbé muzsikál jól: bár a rendkívül sok szál egy idő után összeáll, mégis elmarad a nagy katarzis, ennek ellenére a sorozat végi csavar mégis egy elég jól irányzott pofon az emberiségnek. Pedig még igazi német nagyágyúk is segítik a minél átütőbb élményt: Manzano szerepében A lé meg a Lola Mannija, Moritz Bleibtreu látható, de a Lola apját alakító Herbert Knaup is feltűnik benne, a Tarantino-rajongók pedig kiszúrhatják benne Richard Sammelt, akit a Becstelen Brigantykban a Medve Zsidó vert péppé egy baseballütővel.
Katasztrófákat a fotelből nézni mindig is kényelmesebb volt, mint amikor a Netflix helyett a híradóban nézzük a káoszt, az Áramszünetet viszont nem feltétlenül azért kényelmetlen nézni, mert sorozatszinten erősen közepesen teljesít. Sokkal inkább azért, mert egyrészt ijesztően hitelesen rángatja meg az Európa alatt jelenleg is egyre ingó alapokat, másrészt rámutat arra, hogy áram nélkül mennyire esendő és életképtelen lény az ember.
Áramszünet (Blackout) 2021, a hat epizód elérhető az HBO Maxon. 24.hu: 6/10
