Emberölési kísérlet, magánlaksértés és zaklatás miatt emelt vádat a Veszprém Megyei Főügyészség az ellen a férfi ellen, aki 2019 márciusában ollóval akarta leszúrni a szomszédját egy Zirchez közeli faluban - adta hírül az Ügyészség.
A 34 éves férfi esténként naponta nyugtatóra ivott, ezért rendszeresen voltak hallucinációi. Hangokat hallott, képeket látott, amik különféle cselekedetre utasították.
Az aktuális esetet a szomszéd láncra vert kutyájának hangos vonyítása váltotta ki, amit nem bírt hallgatni a vádlott, ezért megfenyegette annak gazdáját. A sértett később zaklatás miatt kérte a vádlott felelősségre vonását.
Az elkövetés napján a vádlottnak gyógyszert írt fel az orvos az addigi hallucinációira, ami után éjfél körül újra hangokat hallott.
Ekkor vette magához a 20,5 centi hosszú ollót, majd az utcán házról házva járva figyelte, hogy honnan jönnek az általa hallani vélt hangok. Így kötött ki a szomszéd ajtajánál.
A kopogására ajtót nyitó férfit az ágyra lökte és megpróbálta megszúrni, de nem sikerült. Majd a teraszra rángatta, aki onnan elmenekült. A sértettet utolérve az árokba lökte és továbbra is megpróbálta megszúrni - sikertelenül. A dulakodásban a sértett nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szerzett. Kitartó védekezés nélkül a sértett halálához is vezethetett volna a támadás.
A gyógyszerek és alkohol fogyasztása miatt fellépő pszichiátriai tünetek, hanghallások nem jelentenek a beszámítási képességét korlátozó vagy kizáró tényezőt. Az ügyészség börtönbüntetés kiszabását kérte az ügyben eljáró Veszprémi Törvényszéktől.