Az Észak-Szumátra tartományban lévő vulkán több mint egy év inaktivitás után szombaton lépett újra működésbe. Emberéletben egyelőre nem esett kár a hatóságok tájékoztatása szerint, és sérültekről sem tudnak.


A helyieket és a turistákat arra kérték, ne menjenek a tűzhányóhoz öt kilométernél közelebb, és a lávaömlés veszélye miatt éberségre intették őket.

A Sinabung négy évszázadon át szunnyadt, mielőtt 2010-ben újra kitört, két ember halálát okozva. Egy másik, 2014-es kitörésében 16-an vesztették életüket, 2016-ban pedig heten. Az elmúlt években több mint 30 ezren kényszerültek a környékén fekvő otthonuk elhagyására.

A vulkán egyike a 120 aktív tűzhányónak Indonéziában, amely a csendes-óceáni tűzgyűrűn fekszik. Ennek mentén különösen sok vulkán helyezkedik el, és gyakoriak a földrengések.

Kiemelt kép: ANTO SEMBIRING / AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!