Lesleigh Nurse 2,1 millió dollárt - azaz közel 678 millió forintnak megfelelő összeget - nyert, miután a Walmart nevű amerikai üzletlánc megvádolta őt 48 dollár (16 ezer forint) értékű bolti lopással. Az Alabamában élő nőt állítólag perrel fenyegette meg a szupermarketóriás, ha nem fizet nekik 200 dollárt (65 ezer forintot) az általuk vélelmezett lopás miatt - írja a New York Post egy helyi tévécsatorna, a WKRG lent megtekinthető riportja alapján.


Nurse azután indított saját pert a Walmart ellen, hogy 2016 novemberében letartóztatták élelmiszertolvajlásért, annak ellenére, hogy a fizetett termékekért, amelyeket az üzletlánc vádja szerint ellopott.

Egyébként összesen tizenegy tételről van szó, köztük olyan élelmiszerekről, mint egy kenyér, egy doboz gabonapehely vagy egy karácsonyi izzósor.

Az ominózus napon Nurse épp ki akart lépni az alabamai Semmesben található Walmartból, amikor egy üzletvezető megállította.

Emlékszem, hogy bementem abba a kis szobába, és azt mondtam: »Ezt majd megoldjuk, ez egy baleset volt, nem szándékosan történt«

- mesélte a WKRG kameráinak.

Bár a vádakat egy évvel később ejtették, Nurse azt állította, hogy egy floridai ügyvédi iroda értesítéseket küldött neki, amelyekben azzal fenyegették, hogy polgári pert indítanak ellene, ha nem fizet 200 dollárt. Állítása szerint az ügyvédi irodát a Walmart utasította, hogy küldjenek neki leveleket.

A nő keresetében az állt, hogy "az alperesek sorozatosan és gyakorlatilag hamisan vádoltak meg ártatlan alabamai állampolgárokat bolti lopással, és ezt követően megpróbáltak pénzt behajtani az ártatlanul megvádoltaktól".

A New York Timesnak nyilatkozva pedig azt állította Nurse, a Walmart nem akarta, hogy megnézhesse a biztonsági kamera felvételét, amelyen az állítólagos bolti lopás látható. A bolti lopással vádolt nő azt is kifejtette a WKRG-nek, hogy a Walmart tanúi három alkalommal sem jelentek meg a bírósági meghallgatáson.

A bírósági beadvány szerint "a Walmart azzal finanszírozza a vagyonvédelmi osztályát, hogy megfélemlíti azokat, akiket hamisan vádolnak bolti lopással".

A lopás Alabamában bűncselekménynek számít, és ha valaki 500 dollárnál (161 ezer forintnál) kevesebb értékű árut lop el, akár 6 ezer dollárig (1,9 millió forintig) terjedő pénzbírsággal vagy egy év börtönbüntetéssel is sújtható - írja a Post.

A csatorna riportja szerint a tárgyalás során egy szakértő is azt vallotta, hogy a Walmart gyakran alkalmazza a "polgári behajtási törvényeket" annak érdekében, hogy pénzt szedjen be azoktól, akiket bolti lopással vádolnak.

Nurse "eljárással való visszaélésre" hivatkozott a 2018-ban benyújtott keresetében, melynek tárgyalását eddig a világjárvány késleltette. A riport szerint az esküdtszék nemrég egyhangúlag Nurse javára döntött, és 2,1 millió dollár kártérítést ítélt meg neki.

A Walmart közleményében reagált az ítéletre: "Nem hisszük, hogy az ítéletet alátámasztják a bizonyítékok, és a megítélt kártérítés meghaladja a törvény által megengedett mértéket", majd hozzátették, hogy "a tárgyalás utáni indítványokat fognak benyújtani".

A bolti lopásokkal kapcsolatban pedig így fogalmaztak:

Azt szeretnénk, ha vásárlóink biztonságos és kellemes vásárlási élményben részesülnének üzleteinkben. (…) Intézkedéseket teszünk a lopások megelőzése, azonosítása és megfelelő kezelése érdekében, ami minden kiskereskedő számára problémát jelent, és évente több tízmilliárd dollárjába kerül az Egyesült Államok teljes gazdaságának. Továbbra is úgy véljük, hogy munkatársaink megfelelően jártak el.

Bár Nurse az esküdtszék döntése értelmében nyert egy halom pénzt, a csatornának nyilatkozva arról beszélt, hogy még így is rengeteg tennivalója van, ha szeretné helyrehozni a jó hírnevét.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!