A Pécsi Járási Ügyészség indítványozza, hogy kobozzák el a Sümegi Járóbeteg Szakellátó Központ vezetőjének, a fideszes polgármester Végh László élettársának, Szabó Krisztinának a hamis érettségi bizonyítványát - írja a Magyar Narancs.


Egy feljelentést követően derült ki még tavaly, hogy Szabó Krisztina 2011-ben a győri központú Nyugat-magyarországi Egyetemre (ma Széchenyi Egyetem), majd 2018-ban, amikor a Pécsi Tudományegyetemre jelentkezett, hamis érettségi bizonyítványt nyújtott be. A nyomozás február 17-én lezárult, és minden kétséget kizáróan megállapította, hogy az érettségi bizonyítvány valóban hamis: a Szabó Krisztina nevére Budapesten kiállított érettségi bizonyítványnak nincs törzslapja az azt kiállító gimnáziumban és nem található sehol Szabó Krisztina neve az osztályanyakönyvben.

A nyomozás során kiderült, hogy Szabó 1995. május 23-ig a tapolcai Batsányi János Gimnázium levelező tagozatos tanulója volt. A Sümegi Szó úgy tudja, hogy a tanulói jogviszonya azért szűnt meg a tapolcai gimnáziumban, mert a harmadik évfolyamban három tantárgyból bukott meg, így nem mehetett érettségi vizsgára.

Habár a rendőrségi nyomozás végén megállapították, hogy az okirat-hamisítás büntethetősége időközben elévült, ennek ellenére a Magyar Narancs jogászokra hivatkozva arról ír, hogy ha egy érettségi bizonyítvány hamis, akkor érvénytelennek kell tekinteni a munkakör betöltéséhez szükséges felsőfokú, szakirányú végzettségét is.

A sümegi érettségi ügy 2020 szeptemberében, több mint fél évvel ezelőtt került először nyilvánosságra, a hamis bizonyítvány tényét kimondó rendőrségi határozattal szemben pedig nem fellebbezett az érintett. Mindezek ellenére március 2-án, mint a sümegi kistérség vezetője, Végh László 861 ezer forintról több mint 1,6 millió forintra emelte meg élettársa fizetését. Emellett a sümegi egészségügyi fejlesztési iroda vezetéséért további közel 400 ezer forintot kap Szabó, így fizetése meghaladja a 2 millió forintot. Szabó Krisztina tagságának felfüggesztése vagy megszüntetése eddig fel sem merült, a polgármester szerint fake news-ról van szó, a térség kormánypárti országgyűlési képviselője, Fenyvesi Zoltán pedig nemrég egy Facebook-bejegyzésében úgy általánosságban elítélt mindenkit, és el is határolódott "minden olyan személytől, aki bizonyítványt vagy bármilyen más okiratot hamisít". De Fenyvesi konkrétumokról nem írt. Ennél határozottabb elhatárolódást tett az önkormányzat egészségügyi bizotságának egy tagja, Pető Zoltán, aki a történtek miatt kilépett a Fidesz helyi alapszervezetéből és lemondott a bizottsági tagságáról. Közleményében arról írt, hogy: "Az érettségi és a milliós fizetés miatt egyre csak dagad az emberek jogos felháborodása és mint jobboldali gondolkodású, keresztény hitvallású ember elhatárolódom minden ilyen cselekedettől és elítél mindenkit, aki hamis érettségivel és csalással jutott vagy jut előnyhöz.

Ezt az én gyomrom nem veszi be és én nem is kívánok ehhez tovább, akár hallgatással asszisztálni

- írta.

Emellett a Magyar Narancs információi szerint szabálytalansági eljárás indult az Emberi Erőforrások Minisztériumánál, miután egy Brüsszel által támogatott EFOP-programban, amely a "Járóbeteg szakellátó szolgáltatások fejlesztéséről" szólt, a pályázó sümegi kistérség vállalta, hogy a pályázatban részt vevő szakmai vezető, vagyis Szabó Krisztina a megfelelő orvostudományi végzettséggel rendelkezik. A 178 milliós pályázat elbírálásánál ez feltétel volt, azonban az érettségi hiánya miatt ez a pályázati feltétel nem teljesülhetett legálisan. Sümegi civilek az EFOP-pályázattal összefüggésben csalás alapos gyanúja miatt feljelentést tettek a Tapolcai Rendőrkapitányságon, ahol el is rendelték a nyomozást.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!