Vasárnap Lewis Hamilton nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíjat, miután egy ütközésnek köszönhetően remekül kijött neki a lépés a boxkiállásnál, ezzel pedig éppen a biztonsági autó mögé került. A pontvadászat éllovasa pedig ilyen kedvező helyzetből már nem hibázott.

Hamilton a győzelmével rekorder lett a nagyon akciódús Brit Nagydíjon

A safety car is besegített a címvédőnek. Leclerc óriásit ment, Vettel viszont csúnyán lebontotta Verstappent.

A futamon Sebastian Vettel, aki sokáig a Mercedes legnagyobb kihívójának tűnt, nagyot csatázott Max Verstappennel, aminek az lett a vége, hogy egy csúnya ütközés miatt büntetést kapott, pontot sem szerzett. A holland így megelőzte a Ferrari német versenyzőjét, akinek mindössze 3 ponttal sikerült többet gyűjtenie zöldfülű csapattársánál, Charle Leclerc-nél.

Mi a fene történik Sebastian Vettellel? Ezt írtuk a Brit Nagydíj szombati időmérő edzése után, és a silverstone-i versenyt követően változatlanul érvényes a kérdés. Vettel számára egyre szorosabb az összetett állása, csapattársa, Leclerc már csak három ponttal marad el tőle, a szezon végi visszavonulásáról szóló pletykák pedig nem csendesednek el. Tovább folytatódik a végtelennek tűnő vita: vajon tényleg befejezi?

- írja a svájci Blick a silverstone-i futamot követően.

Spanyolországban kevésbé Vettelre helyezték a hangsúlyt, a Marcát sokkal inkább érdekelte Hamilton, illetve az a biztonsági autó, amely győzelemhez segítette.

A verseny kulcspontja Antonio Giovinazzi (Alfa Romeo) kiesése volt a 20. körben, ami miatt a pályára hajtott a biztonsági autó. Lewis ekkor letudta egyetlen boxkiállását, és csapattársa, Bottas bosszúságára átvette a vezetést, amit nem is engedett át a leintésig.

Az olasz La Repubblica, illetve az osztrák Kleine Zeitung is a nagydíj izgalmait dicsérte, míg a brit Guardian inkább a hazai közönség előtt futamot nyerő Hamiltont fényezte, mivel "könyörtelenül és magabiztosan győzött, ahogyan korábban az öt világbajnoki címét is megszerezte".

A következő futamot Németországban rendezik majd július 28-án.

A világbajnokság állása:

1. Hamilton 223
2. Bottas 184
3. Verstappen 136
4. Vettel 123
5. Leclerc 120
6. Gasly 55

A világbajnokság két hét múlva Hockenheimben, a Német Nagydíjjal folytatódik.

Kiemelt kép: Mark Thompson/Getty Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!