Már lemondott az újabb világbajnoki címről a Forma-1 hétszeres győztese, Lewis Hamilton, aki csupán 13. helyen zárta a vasárnapi Emilia Romagna Nagydíjat.

Világos, hogy nem vagyok versenyben a vb-címért

- közölte a 37 éves brit pilóta az imolai futam után.

Kapcsolódó

A Mercedes csapatfőnöke bocsánatot kért Hamiltontól a vezethetetlen autóért

Pontot sem tudott szerezni a hétszeres világbajnok.

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke bocsánatot kért Hamiltontól a "vezethetetlen" autó miatt, ahogy fogalmazott: ez a versenygép nem méltó a bajnokhoz. Szerinte az, hogy a csapat másik versenyzője, George Russell negyedik helyen zárt vasárnap, részben a szerencsének, a riválisok hibájának is volt köszönhető.

Wolff négy futam után a Sky tv-csatornának azt mondta: a konstruktőrök vetélkedésében legfeljebb a harmadik hely megszerzése lehet a céljuk.

Később hozzátette, hogy természetesen még nem akar búcsút inteni a vb-címnek, mert a sport nem mindig követi a matematikát.

Kapcsolódó

Lassított felvétel, teljes csőd és horror - ez volt a Ferrari az imolai versenyen

Verstappen könyörtelen, Leclerc olyan lassú, mint egy búvár.

A Mercedes az elmúlt nyolc évben a legjobbnak bizonyult a csapatok között, hétszer a pilóták világbajnoki címét is begyűjtötte, hatszor Hamilton révén.

"Továbbra is keményen dolgozunk és reménykedünk abban, hogy minden összeáll" - nyilatkozott Hamilton Imolában.

Lewis Hamilton az idény eddigi versenyein 28 pontot gyűjtött, ezzel hetedik összetettben, a hátránya 58 pont az élen álló Charles Leclerc-rel szemben.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!