A Q3-ban tartott az Osztrák Nagydíj pénteki időmérője, abból is már csak öt perc volt vissza, amikor Lewis Hamilton a hetes kanyar kijáratában kicsúszott autójával, át a kavicságyon, majd a Mercedesével a falba csapódott. A közelében álló sportbírók szinte rögtön jelezték, hogy jól van, majd ő maga is bejelentkezett a csapatrádión. "Nagyon sajnálom" - mondta.

Balesete után egyből félbeszakították az időmérőt piros zászlóval.

A visszajátszáson látszott, hogy túl nagy sebességgel érkezett meg a kanyarba, amelynek a közepén veszítette el autója felett az irányítást, végül a versenygép oldalával ütközött a falnak, ráadásul a becsapódáskor nem engedte el a kormányt, ami magában hordozza a karsérülés kockázatát. Ahogy kiszállt látszott is, hogy nagy ütést kapott.

Ez történt az időmérőn

Törtek a Mercedesek, Verstappené a pole Ausztriában

Lewis Hamilton és George Russell a gumifalban végezte az időmérőt, Max Verstappen pedig az élen, de csak egy hajszállal maradtak el tőle a Ferrarik.

Tíz percnyi kényszerszünet után folytatódhatott az időmérő, de ismét piros zászlózni kellett, mert Hamilton csapattársa, George Russell is kicsúszott és összetörte a Mercedest. Ő is egyből jelezte, hogy nem sérült meg. A balesetek után Max Verstappen szerezte meg a pole-t a két Ferrari előtt.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!